TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Rabszolgasága idején a nép nagymértékben elvesztette Isten ismeretét és az ábrahámi szövetség alapelveinek ismeretét is. Egyiptomból való kiszabadításuk után Isten igyekezett feltárni előttük hatalmát és kegyelmét, hogy ezek elvezessék őket oda, ahol minden arra indítja majd őket, hogy egyedül csak Őt szeressék és egyedül csak benne bízzanak. Isten azért vezette őket a Vörös-tenger partjára – ahol a nyomukban lévő és őket üldöző egyiptomi hadsereg miatt megmenekülésük lehetetlennek látszott –, hogy felfoghassák teljes tehetetlenségüket és az isteni segítségre való szükségüket. Isten csak azután szabadította ki őket az egyiptomiak kezéből, a biztos pusztulásból, miután megértették helyzetüket. Akkor és ott megtelt a szívük Isten iránti hálával, szeretettel és Isten hatalmában való feltétlen bizalommal. Szabadítójukként Isten magához vonta őket, legalábbis időlegesen. Isten azonban egy sokkal nagyobb igazsággal is hatni akart elméjükre. Mivel a bálványimádás és az erkölcsi romlottság közepette éltek, ezért nem volt valódi fogalmuk Isten szentségéről, saját szívük rendkívül bűnös voltáról. Képtelenek voltak felfogni, hogy saját erejük és akaratuk nem elegendő ahhoz, hogy igazán engedelmeskedni tudjanak Isten törvényének. Azt sem tudták igazán megérteni, hogy szükségük van Megváltóra. Mindezekre meg kellett tanítani őket” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 331. o.).

„Isten törvénye, amit a Sínai-hegyről rettenetet keltő fenségében nyilatkoztatott ki, a bűnösre kimondott kárhoztató ítélet. A törvény körébe tartozik az ítélet kimondása, de nincs benne erő a megbocsátásra, sem a megváltásra” (Ellen G. White megjegyzései, The SDA Bible Commentary. 6. köt. 1094. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Mit jelent számunkra az, hogy megbízhatunk Isten ígéreteiben? Vagy talán kérdezhetnénk azt is: hogyan tanulhatunk meg bízni Isten szavában?

2) Milyen szempontból fenyeget, hogy a környezetünk káros hatása következtében szem elől tévesztjük az Istentől kapott fontos igazságokat? Hogyan ismerhetjük fel a rossz hatásokat? Mit tehetünk ellenük?

ÖSSZEFOGLALÁS: A sínai-hegyi törvényadás után nem vált érvénytelenné Isten Ábrahámnak tett ígérete, mint ahogy a törvény sem változtatott az ígéret tartalmán. Isten azért adta a törvényt, hogy az ember megláthassa bűnösségének igazi mértékét és felismerje: milyen nagy szüksége van az Ábrahámnak és utódainak adott isteni ígéretekre.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 3. negyedév

A Galáciai levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: