AZ ÍGÉRET KÜLÖNB VOLTA

„Ez az, aki ott volt a gyülekezetben a pusztában a Sínai hegyen vele beszélő angyallal és a mi atyáinkkal; ki élő igéket vőn, hogy nékünk adja” (ApCsel 7:38).

Gal 3:19-20 verseiben Pál folytatja gondolatmenetét arról, hogy a törvény nem törli el a kegyelem szövetségét. Ez azért fontos, mert ha ellenfelei teológiai érvelése helytálló volna, a törvény éppenséggel valóban eltörölné a kegyelmet. Milyen helyzetben lennénk akkor bűnösként, ha üdvösségünket illetően nem Isten kegyelmére, hanem csak arra számíthatnánk, hogy sikerül betartanunk a törvényt!? Végeredményben reménység nélkül maradnánk.

Gal 3:19-20 verseiben Pál megjegyzésének részletei ugyan nehezebben érthetőek, az azonban világos, hogy alapvetően mit akar kifejezni: a törvény az ígéret után következik, mert angyalok és Mózes közvetítésével nyertük. Mózes második könyve nem említi az angyalokat a törvényadással kapcsolatban, de a Szentírás számos más része igen (5Móz 33:2; ApCsel 7:38, 53; Zsid 2:2). Pál a közbenjáró szót Krisztusra vonatkoztatva használja 1Tim 2:5 versében, a Galáciai levél itt idézett részében azonban megjegyzései erősen arra utalnak, hogy 5Móz 5:5 versére gondol, ahol Mózes így szól: „Én pedig az Úr között és tiközöttetek állok vala abban az időben, hogy megjelentsem néktek az Úr beszédét.”

Fenséges volt a törvényadás jelenete a Sínai-hegynél, angyalok számtalan sokasága figyelte, nem más, mint Mózes volt az, aki átadta a népnek a törvényt, ám ez egy közvetett cselekmény volt. Ezzel éles ellentétben Isten közvetlenül nyilatkoztatta ki ígéretét Ábrahámnak (és így minden hívőnek), nem volt szükség közvetítőre. Végeredményben tehát valóban igen fontos a törvény, de nem töltheti be a kegyelem általi megváltás hitel elfogadott ígéretének helyét. Ellenkezőleg! A törvény segít jobban megérteni, hogy milyen nagyszerű is ez az ígéret.

Írjuk le, hogy milyenek voltak Ábrahám közvetlen találkozásai Istennel! Mi volt a haszna annak, hogy a pátriárka ilyen bensőséges módon találkozhatott az Úrral? Lásd 1Móz 15:1-6; 18:1-33; 22:1-18!

Említsünk más eseteket is, amikor bibliai alakok találkoztak Istennel: Ádám és Éva az Édenben (1Mózes 3); Jákób létrája (1Mózes 28); Pál a damaszkuszi úton (Apostolok cselekedetei 9)! Talán nekünk nem volt efféle drámai élményünk, mégis hogyan mutatta meg magát nekünk Isten?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 3. negyedév

A Galáciai levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: