A „MEGIGAZULÁS” KÉRDÉSE (Galata 2:15-16)

Gal 2:15 versében Pál leírja: „Mi, természet szerint zsidók és nem pogányok közül való bűnösök”. Vajon mire célzott ezzel?

Pál szavai az összefüggésükben értendőek. Az apostol igyekezett megnyerni zsidó születésű keresztény testvéreit, ezért azzal kezdte, amivel valószínűleg egyetértettek – a zsidók és pogányok közötti hagyományos különbségtétellel. A zsidók Isten választottai voltak, akikre törvényét bízta, az Úrral való szövetséges kapcsolat áldásainak élvezői. A pogányok viszont bűnösök voltak; Isten törvénye nem szabályozta viselkedésüket, és az ígéret szövetségének körén kívül estek (Róm 2:14; Ef 2:12). A pogányok nyilvánvalóan „bűnösök” voltak, de Gal 2:16 versében az apostol arra figyelmezteti a zsidóból lett keresztényeket, hogy lelki előjogaik révén semmiképp sem elfogadhatóbbak Isten szemében, „mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem.”

Gal 2:16-17 verseiben Pál négyszer is használja a megigazulás szót. Mit ért megigazulás alatt? Lásd még 2Móz 23:7; 5Móz 25:1!

Pál számára a megigazítás a kulcsszó. Az Újszövetségben harminckilencszer fordul elő, huszonhétszer Pál leveleiben. A Galáciai levélben nyolcszor, beleértve 2:16-17 verseiben a négy előfordulást. A megigazítás bírósági ügyekben használt jogi kifejezés. Arra vonatkozik, amikor a bíró kihirdeti az ítéletet és ártatlannak nyilvánít valakit az ellene felhozott vádak kérdésé­ben. Az elítélés ellenkezője. Emellett, mivel egy görög szóból származik az igaz és igazságos szó is, ebből következően akit „igaznak nyilvánítanak”, egyben „igazságosnak” is tekintik. Tehát a megigazítás többet jelent pusztán a megbocsátásnál, mert az érintett személyt igaznak is nyilvánítja.

Bizonyos zsidó származású hívők számára azonban a megigazulás a kapcsolatokra is kiterjedt, lévén, hogy érintette az Istennel való viszonyukat, ill. a szövetséget. Aki megigazult, azt egyben Isten szövetségi közössége, Ábrahám családja hűséges tagjának is tekintették.

Mit mond Pál Gal 2:15-17 verseiben? Hogyan alkalmazhatjuk szavait saját keresztény életünkre?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 3. negyedév

A Galáciai levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: