Miért kapott központi szerepet a körülmetélés Pál és bizonyos zsidó-keresztény hívők vitájában (lásd 1Móz 17:1-22; ApCsel 15:1, 5; Gal 2:3-5; 5:2, 6)? Miért hihették el könnyen némelyek, hogy e szertartást még a pogányoknak is vállalni kell?

A körülmetélés Istennek a zsidó nép atyjával, Ábrahámmal kötött szövetségi jele volt. Még ha Ábrahám leszármazottai közül csak a férfiakra vonatkozott is e kötelezettség, a nép minden tagjára kiterjedt az Istennel való szövetséges kapcsolat. Mózes első könyve 17. fejezetében rendelte el Isten a körülmetélés jelét. Erre az után került sor, hogy Ábrahám tragikus következményeket idézett elő. Ugyanis a felesége egyiptomi szolgálóját magához véve próbált „segíteni” Istennek, hogy beváltsa a fiúgyermekre vonatkozó ígéretét.

A körülmetélés alkalmas jele lett a szövetségnek. Arra emlékeztetett, hogy az ember még a legnagyobb körültekintéssel elgondolt tervekkel sem szerezheti meg magának azt, amit Isten megígért. A körülmetélkedés külsőséges jelének a szív körülmetélését kellett szimbolizálnia (5Móz 10:16; 30:6; Jer 4:4; Róm 2:29). Ez annak a jelképe, hogy az ember már nem önmagában bízik, hanem hűségesen Istenre hagyatkozik.

Pál korában azonban a körülmetélést a nemzeti és vallási hovatartozás fontos jelének tekintették, nem annak, amit Isten eredeti szándéka szerint jelölt volna. Palesztina területén, mintegy százötven évvel Jézus születése előtt vakbuzgó zsidó hazafiak nemcsak a körülmetéletlen zsidókat kényszerítették a körülmetélkedésre, hanem minden férfit, aki a fennhatóságuk alá eső, környező területeken élt. Némelyek egyenesen úgy vélekedtek, hogy a körülmetélkedés garantálja az üdvösséget. Ókori epigrammák merészen hirdetik: „Körülmetélt férfiak nem szállnak a gyehennára [a pokolra]” (C. E. B. Cranfield: A Critical and Exegetical Commentary on the Epistle to the Romans. Edinburgh, 1975, T. & T. Clark Ltd., 172. o.).

Hiba volna azt gondolni, hogy Pál magát a körülmetélést ellenezte. Az ellen tiltakozott, hogy a pogányokat kötelezni kellene a körülmetélkedésre. A hamis tanítók erősködtek: „Ha körül nem metélkedtek Mózes rendtartása szerint, nem idvezülhettek” (ApCsel 15:1). A kérdés valójában nem a körülmetélkedést, hanem az üdvösséget érintette, hogy azt az ember kizárólag a Krisztusba vetett hit által nyerheti, vagy pedig valamilyen formában az engedelmessége által szerezheti meg.