AZ EGYSÉG FONTOSSÁGA

Olvassuk el 1Kor 1:10-13 szakaszát! Pál mennyire tartotta fontosnak a gyülekezeten belüli egységet?

Miután Pál cáfolta az evangéliuma isteni eredetét megkérdőjelező vádakat, Gal 2:1-2 verseiben az ellene intézett következő támadásra fordította figyelmét. Galáciában a hamis tanítók azt hirdették, hogy Pál evangéliuma nem egyeztethető össze azzal, amit Péter és a többi apostol tanított. Állították, hogy Pál hitehagyóvá lett. Válaszul Pál beszámol a megtérése után legalább tizennégy évvel későbbi jeruzsálemi útjáról. Pontosan nem tudjuk, mikor került sor erre az útra. Az biztos, hogy az ókorban nem volt könnyű utazgatni. Ha szárazföldön jutott el Antiókhiából Jeruzsálembe, a mintegy 500 km megtétele legalább három hetet igényelt, miközben különféle nehézségekkel és veszélyekkel kellett megbirkóznia. Pál az ilyen megpróbáltatások ellenére is vállalkozott az utazásra, nem mintha az apostolok rendelték volna magukhoz, hanem azért, mert a Lélek indította. Jeruzsálemben pedig az apostolok előtt képviselte evangéliumát.

Miért tette ezt? Bizonyára nem azért, mintha a legcsekélyebb kétsége is lett volna a tanításait illetően, és a többi apostol elismerő szavaira sem volt szüksége. Végtére is, már tizennégy éve hirdette ezt az evangéliumot. Nem kellett neki a többiek engedélye vagy jóváhagyása, de rendkívül fontosnak tartotta apostoltársai támogatását és bátorítását.

Következésképp nemcsak Pál személye, hanem az apostolok egysége, valamint maga az egyház ellen is támadás volt a vád, miszerint az ő üzenete más. Az apostolok egységének megőrzése alapvetően fontos volt, mert katasztrofális következményekkel járt volna, ha szakadás következik be a jeruzsálemi anyagyülekezet és Pálnak a pogányok körében végzett missziója között. Ha nem marad fenn a közösség a pogányokból és a zsidókból lett keresztények között, „akkor Krisztus részekre osztatott volna, és így feleslegessé vált volna Pál minden erőfeszítése, amit a pogány világban végzett misszióra fordított, ill. készült fordítani” (F. F. Bruce: The Epistle to the Galatians. Grand Rapids, Michigan, 1982, William B. Eerdmans Publishing Company, 111. o.).

Ma milyen kérdések fenyegetik az egyház egységét? Miután megneveztünk néhányat, beszélgessünk arról, hogyan kezeljük ezeket! Melyek azok a kérdések, amelyek még az egységnél is fontosabbak?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 3. negyedév

A Galáciai levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: