Péter azoktól a veszélyes tanításoktól óvta az olvasóit, amelyekkel az egyháznak szembe kellett néznie. Óvatosságra intett azokkal szemben, akik ugyan szabadságot ígérnek, a Krisztusban megígért szabadsággal ellentétben azonban inkább visszavezetik az embereket a bűn fogságába.

Sajnos nem ez volt az egyetlen hamis tanítás, amivel az egyháznak szembe kellett néznie. Jön még más is, ami szintén veszélyes. Ám mielőtt Péter elmondaná a konkrét figyelmeztetést, még valami egyébről ejt szót.

„Ez már a második levél, szeretteim, amelyet hozzátok írok: ezekben emlékeztetés által ébresztgetem tiszta gondolkozásotokat, hogy eszetekbe jussanak a szent próféták előre megmondott szavai és apostolaitoknak az Úrtól és Üdvözítőtől kapott parancsolatai” (2Pt 3:1-2, RÚF). Mi Péter mondanivalója itt, és miért kell az olvasóinak figyelnie arra, amit leír? Lásd még Jn 21:15-17!

2Pt 3:1-2 verseiben az apostol a „szent próféták” ihletett szavaira emlékezteti olvasóit. Így ismét a Bibliához, az Ószövetséghez irányította vissza őket. Azt idézte fel az emlékezetükben, hogy „igen biztos nálunk a prófétai beszéd” (2Pt 1:19). Egyértelművé akarta tenni, hogy hitük Isten Igéjén alapszik. Nincs olyan gondolat az Újszövetségben, amely igazolná, hogy az Ószövetség már érvénytelen vagy kevésbé fontos lenne. Épp ellenkezőleg! Az Ószövetség bizonyságtétele alapozza meg az Újszövetség érvényességét és Péternek a Jézusról szóló állításait.

Viszont több minden rejlik még ebben. Ezek után Péter az ószövetségi „szent prófétáktól” a saját felhatalmazásáig húz világos vonalat, mint aki az Úr és a Megváltó egyik apostola. Félreérthetetlenül jelenti ki, hogy az Úrtól való elhívása indítja tettekre. Nem is csoda, hogy ilyen meggyőző erővel és bizonyossággal szólt! Tudta, honnan származik az üzenete.

Miért elengedhetetlenül fontos, hogy Isten Igéje, nem pedig a kultúra vagy a saját megítélésünk, érvelésünk legyen a legfőbb tekintély az életünkben? (Végtére is, mi másért tartanánk meg a hetedik napi szombatot, ha nem Isten Igéje miatt?)