KRISZTUS SZENVEDÉSE

A keresztények gyakran beszélnek „Krisztus szenvedéséről”, a passióról. A passió szó a görög „szenvedni” igéből származik. A „Krisztus szenvedése” kifejezés általában arra utal, amit Jézus az élete utolsó szakaszában állt ki, a Jeruzsálembe való dicsőséges bevonulása után. Péter is foglalkozik ezzel a témával, Krisztusnak az élete utolsó napjaiban átélt szenvedésével.

Olvassuk el Ézs 53:1-12 és 1Pt 2:21-25 verseit! Mit fejeznek ki ezek az igék Jézus értünk vállalt szenvedéséről?

Különös jelentősége van Jézus szenvedésének. „Aki a mi bűneinket maga vitte fel a fára [utalás a keresztre; lásd ApCsel 5:30], hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk” (1Pt 2:24). A bűn a halál következményét vonja maga után (Róm 5:12). Bűnösként halált érdemlünk. Mégis a tökéletes Jézus – akinek az ajkán nem volt álnokság (1Pt 2:22) – halt meg helyettünk. Ezt a cserét teszi lehetővé a megváltási terv.

Olvassuk el még egyszer Ézs 53:1-12 szakaszát! Ezek szerint mit szenvedett el Jézus, amikor az érdekünkben végrehajtotta a megváltási tervet? Mit árul ez el Isten jelleméről?

„Sátán kegyetlen kísértéseivel kínozta meg Jézus szívét. Az Üdvözítő nem tudott átlátni a sírkamrát elzáró kövön. Egyetlen bíztató reménysugarat sem látott, hogy majd győztesként jön elő a sírból, és semmi biztosíték nem volt arra, hogy az Atya elfogadja áldozatát. Krisztus attól félt, hogy a bűn oly súlyos Isten szemében, hogy örökre elszakítja Őt az Atyától. Krisztus azt a lelki kínt érezte, amit a bűnösök éreznek majd, amikor az irgalom nem könyörög többé a bűnös emberi nemzetségért. A bűnnek ez az érzete volt az, amely az Atya haragját Krisztusra, az emberek helyettesére öntötte ki, ami oly keserűvé tette azt a poharat, amit kiivott, és összetörte Isten Fiának a szívét” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2010, Advent Kiadó, 661. o.).

Mit váltson ki belőlünk az, amit Krisztus elszenvedett értünk? Hogyan kövessük példáját 1Pt 2:21 értelmében?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 2. negyedév

"Legeltesd az én juhaimat!” – Péter első és második levele

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: