A társadalom erősen tagolódott az ókori világban, amelyben Péter is élt. Mai kifejezéssel élve az uralkodó elit „tiszteletet parancsolt”. Alacsonyabb rangú emberek csoportosultak köréjük, és a társadalom legalsó szintjén voltak a rabszolgák. Az alacsonyabb rangúaknak alázatot kellett tanúsítaniuk a magasabb rangúak iránt. Az a görög szó, ami az alázatot jelöli, még azt is jelenti, hogy „alacsony”, „jelentéktelen”, „gyenge” és „szegény”, a státusz és hatalom nélküli emberekre utalva a társadalomban. A judaizmus és a kereszténység körein kívül az alázatos szót az alacsony rangúakkal azonosították, és az alázatot nem feltétlenül tartották a szabad emberek megfelelő magaviseletének.

Olvassuk el 1Pt 5:5-7 verseit! Tekintettel a körülményekre és az akkori időkre, miért különösen figyelemreméltó, amit Péter itt leírt?

A Bibliában az alázat más fényben jelenik meg, mint abban az időben és kultúrában, amelyben Péter élt. Az apostol Péld 3:34 versét idézte a Septuagintából (a görög Ószövetségből), azt a verset, amelyre Jak 4:6 is hivatkozik. Az Ószövetségben Isten történelmi tetteinek a részét képezte, hogy megalázta a nagyokat és hatalmasokat (Jób 40:11; Ézs 13:11; 23:9).

Isten előtt az alázat a helyes magatartás. „Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején” (1Pt 5:6, RÚF). Az alázatnak kell jellemeznie a keresztény kapcsolatát Istennel és a többi emberrel, nem pedig a büszkeségnek (1Pt 5:5).

A keresztényeknek, még a keresztény vezetőknek is tisztában kell lenniük azzal, hogy bűnösök és csak Isten kegyelme mentheti meg őket. Tehát ebben a legfőbb értelemben mind egyenlők vagyunk; a kereszt előtt mindannyiunknak meg kell alázkodnunk. Fontos, hogy az alázat megjelenjen az emberi kapcsolatainkban, különösen azokkal szemben, akik a felelősségünk alá tartoznak. Bárki képes alázatot mutatni Isten, a menny és a föld Teremtője előtt. Még azokkal kapcsolatban is viszonylag könnyű alázatosnak lenni, akiknek bizonyos hatalmuk van felettünk, akik „magasabb” tisztséggel bírnak nálunk. A valódi próba akkor jön, amikor azok iránt tanúsítunk alázatot, akik „alánk” tartoznak, akiknek nincs hatalmuk felettünk. Ilyen alázatról beszél itt Péter.

Milyen szempontból segít a kereszt és az, amit jelképez, hogy alázatosak tudjunk maradni?