TESTI SZENVEDÉS

Igen, Jézus meghalt a bűneinkért, és egyedül benne és az Ő igazságában van az üdvösségünk reménysége, amely befedez és Isten szemében igazzá tesz. Jézus miatt „Isten kegyelmébe fogad bennünket, mintha sohasem vétkeztünk volna” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 47. o.).

Isten kegyelme viszont nem ér véget annak kimondásával, kijelentésével, hogy megbocsátotta a bűneinket. Erőt is ad, hogy győzni tudjunk felettük!

Olvassuk el Róm 6:1-11, 1Pt 3:18, 21 és 4:1-2 verseit! Mi a kapcsolat a szenvedés és a bűn fölötti győzelem között?

Van egy kis görög szó 1Pt 3:18 versében, amely Jézus áldozatának mindenre kiterjedő jellegét hangsúlyozza: a hapax. Azt jelenti, hogy „egyszer és mindenkorra”. Péter a hapax szóval emeli ki Jézus szenvedésének és értünk való halálának mindent átfogó jellegét.

1Pt 4:1 versében a „Mivelhogy azért” kifejezés összekapcsolja 1Pt 4:1-2 részét azzal, amit 1Pt 3:18-22 szakaszában mondott az apostol. A korábbi versekben rámutat, hogy Krisztus a mi bűneinkért szenvedett, mert így volt képes bennünket Istenhez vinni (1Pt 3:18), és ezért „minket is megtart most… (a) keresztség” (1Pt 3:21).

Talán a keresztség összefüggésében érthetjük meg legjobban Péter szavait: „…aki testileg szenved, megszűnik a bűntől” (1Pt 4:1). A hívő a keresztség által részesül Jézus szenvedésében, halálában és feltámadásában. A keresztény ember eldöntötte, hogy „többé nem emberek kívánságai, hanem Isten akarata szerint” éli majd le „a testben hátralevő időt” (1Pt 4:2, ÚRK). Ezt csak úgy lehet elérni, ha naponta átadjuk magunkat az Úrnak és „szenvedélyeivel és kívánságaival” együtt megfeszítjük a testet (Gal 5:24, ÚRK).

Róm 6:1-11 verseiben Pál kifejti, hogy a keresztények a keresztségkor egyesülnek Jézus halálával és feltámadásával. A keresztségkor meghalunk a bűnnek. Most pedig valósággá kell tenni az életünkben azt, hogy meghaltunk a bűnnek. Pál szavai elárulják a keresztényi élet titkát: „Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban” (Róm 6:11).

Mikor éreztük utoljára, hogy azért szenvedünk testileg, mert harcolnunk kell a bűn ellen? Mit árul el a válaszunk a keresztényi életünkről?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 2. negyedév

"Legeltesd az én juhaimat!” – Péter első és második levele

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: