A SZENTLÉLEK A KERESZTSÉG ÁLTAL TEREMT EGYSÉGET KÖZÖTTÜNK

Olvassuk el 1Kor 12:13 versét! Hogyan von egységbe a keresztség Krisztussal és a Szentlélekkel?

A Szentlélek az, aki egységet teremt közöttünk és bevon a hívők közösségébe. Krisztus lelki országába keresztség által kerülünk be, legalábbis a nyilvánosság szempontjából. Egy bizonyos egyház testébe keresztelkedünk meg. A keresztségnek tehát meghatározott közösségi dimenziója van, mint ahogy a közösség szempontjából fontos következményei is. Krisztus követőiként nem élhetünk csak magunkban, magunkért. Mindnyájunknak szüksége van mások támogatására, bátorítására, segítségére, és persze Istentől kapott küldetésünket sem tudjuk betölteni egymagunk. Ezért hozta létre a Mindenható az egyházat. Krisztust követni annyit jelent, mint más hívőkkel közösségben követni Őt. Ezért mondhatjuk, hogy a keresztség és az egyház a látható összetevő.

Olvassuk el Róm 6:3-7 szakaszát! Mit jelképez a bibliai keresztség?

Azt jelképezi, amikor a keresztségben eltemettetünk a hullámsírba Jézus Krisztussal együtt, majd feltámadunk egy új életre Jézussal mint Urunkkal és Megváltónkkal való közösségben, hogy régi életünk megfeszíttetett. Ezzel nyilvánosan is megvalljuk, hogy elfogadtuk Megváltónknak Krisztust. „A keresztség annak legünnepélyesebb közlése, hogy megtagadjuk a világot és énünk meghalt a bűnös élet számára. A víz elborítja a keresztelendőt, és egy közös megegyezésből létrejött szövetség köttetik az egész mennyei univerzum előtt. Az embert az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében merítik alá a hullámsírba, temetik el Krisztussal együtt a keresztségben, majd pedig feltámad a vízből azért, hogy új, Istenhez hűséges életet éljen” (Ellen G. White megjegyzései, The SDA Bible Commentary. [Hetednapi Adventista Bibliakommentár] 6. köt. 1074. o.). A keresztség olyan pozitív lépés, amit mindenkinek meg kell tenni, aki az Atya, a Fiú és a Szentlélek fennhatósága alatt kíván élni. Más szóval, a keresztség az őszinte megtérést jelzi, azt, hogy meghaltunk a régi életünknek, valamint jelzi az újjászületést vagy megtérést. Kölcsönös szövetségi kötelezettségeket is magában foglal. A hívő megígéri: hűséges lesz Istenhez és parancsolataihoz, Isten pedig kezeskedik azért, hogy számíthatunk segítségére mindig, amikor csak szükségünk van rá.

Meghoztuk-e már a döntést, hogy részesülünk a hívők keresztségében? Ha nem, mi akadályoz abban, hogy a keresztségben kövessük Krisztust? Ha megkeresztelkedtünk már alámerítéssel, hogyan hatott ez a szövetség Jézussal való közösségünkre, a lelki életünkre?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 1. negyedév

A Szentlélek és a lelkiség

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: