TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Olvassuk el Ellen G. White: Jézus élete (Budapest, 2010, Advent Kiadó) című könyvének 575-580. oldalát, ahol a Szentlélekről ír!

„Jézus pedig hozzájuk ment, és azt mondta nekik: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el azért, és tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Mindannak megtartására tanítsátok őket, amit én parancsoltam nektek. Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28:18-20, ÚRK). Figyeljük meg, amikor Jézus elhívta tanítványait a munkára és azt mondta nekik, hogy kereszteljék meg a tanítványokat az Atya, a Fiú és a Szentlélek „nevében”, a „név” szót egyes számban használta, nem többes számban (görögül: anoma). Ez is komoly bizonyíték arra, hogy egy Istenünk van, és az egy Isten három személyű („Halld meg, Izráel: az ÚR, a mi Istenünk az egyetlen ÚR” [5Móz 6:4, ÚRK]!). Ahogy már a tanulmány korábbi részében rámutattunk, senki nem kérdőjelezi meg az Atya és a Fiú személyét; tehát, miért kellene bárkinek kétségbe vonni azt, hogy a Szentlélek valóságos személy? A Szentírás szerint magának Istennek a szeretetteljes, gondoskodó és vigasztaló jelenléte munkálkodik bennünk és általunk. Ő a Szentlélek, akinek ez a szerepe. Mennyivel csodálatosabb érzés tudni, hogy a Lélek bennünk lakó jelenléte éppen úgy egy személy, mint ahogyan az Atya és a Fiú is az! Igen, ezt nehéz felfogni. De mi ezzel a gond? Ha olyan alapvető dolgoknak a természetét sem értjük, mint a fény vagy a szél, mennyivel inkább igaz az, hogy magának a Szentléleknek a természetét sem értjük teljesen.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Tekintsük át az osztályban a szerdai kérdésre adott válaszokat arra vonatkozóan, hogy az igazság egy személy, maga Jézus Krisztus. Mit jelent ez? Miért éppen Jézus az igazság? Hogyan értelmezzük így az „igazságot” ahelyett, hogy csupán tételekben, előfeltételezésekben gondolkodnánk?

2. Ellen G. White ezt írta: „Tudatában kell lennünk annak, hogy itt jár velünk a földön a Szentlélek, aki éppen annyira személy, mint ahogyan Isten is az” (Ellen G. White: Evangelism. 616. o.).

3. Gondoljuk végig, hogy ezen a héten milyen vonásait és tulajdonságait ismertük meg a Szentléleknek! Melyek jelentenek különleges vigasztalást számunkra? Melyik jelenti a legtöbbet számunkra? Mondjuk el az osztályban, miért pont azt választottuk!

4. Kihez/mihez kötődünk erősebb szálakkal? Egy személytelen erőhöz vagy egy személyhez? Mi minden következik a válaszunkból?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 1. negyedév

A Szentlélek és a lelkiség

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: