PÁL, AZ EMBER

A környező családi, kulturális vagy oktatási viszonyokra az egyéni tulajdonságok bizonyulnak jellemző emberi válasznak. A jellem azoknak a tulajdonságoknak, értékeknek és képességeknek a kombinációja, amelyek meghatározzák, hogy milyen is az adott ember.

Mit árulnak el ApCsel 9:1, 1Kor 15:9-10, 2Kor 11:23-33, Gal 1:14, Fil 3:6, 8 és 1Tim 1:16 versei Pál jelleméről és személyiségéről?

Kétségtelen, hogy Pálban igen erős volt a meggyőződés és a buzgalom. Újjászületése előtt teljes hévvel üldözte az őskeresztény egyházat. Támogatta István megkövezését (ApCsel 7:58), börtönbe vetett keresztény nőket is éppúgy, mint férfiakat (ApCsel 8:3), halálos fenyegetést jelentett a tanítványok számára (ApCsel 9:1), és keresztények elleni rajtaütéseket szervezett még idegen országokban is (ApCsel 9:2; Gal 1:13).

Ugyanakkor azonban azt is látni, hogyan kamatoztatta lelkesedését és hevességét a jó ügy érdekében az elképesztően nehéz körülmények és megpróbáltatások ellenére is, miután az életét az evangélium hirdetésére adta. Csak az lehetett képes minderre, aki fenntartás nélkül arra szentelte magát, amiben hitt. Krisztusért mindent elveszített, ám ezeket csak „szemétnek” ítélte – ez a görögben abból a szóból származik, ami azt jelenti, hogy: hasznavehetetlen, mint a szemét. Pál tisztában volt vele, hogy mi a fontos az életben és mi nem.

Pál emellett szerény ember is volt. Önmagát méltatlannak tartotta a nemes hivatásra, részben nyilván azért, mert korábban üldözte a keresztényeket. Hirdette, hogy Krisztus igazsága az egyetlen reményünk az üdvösségre, így tudhatta, mennyire bűnös is valójában a szent Isten előtt. Ez a felismerés pedig valóban alázatossá és hálássá tette. Maradéktalanul átadta magát az Úrnak.

„Isten dicsőségének egyetlen sugara, Krisztus tisztaságának egyetlen visszfénye lelkünkön áthatolva kimutat minden szennyes foltot, és feltárja az emberi jellem fogyatékosságait és elfajulásait. Feltünteti a mi emberi hibáinkat és gyengeségünket, szentségtelen kívánságainkat és vágyainkat, szívünk hűtlenségét és ajkunk tisztátalanságát” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely, 22-23. o.).

Egyikünk sem mentes a büszkeségtől. Hogyan gyógyíthat ki ebből a bűnből az, ha a figyelmünket a keresztre és annak jelentőségére összpontosítjuk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 3. negyedév

Misszionáriusok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: