„Erre Péter beszélni kezdett, és ezt mondta: Most értem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igaz-ságot cselekszik” (ApCsel 10:34-35, RÚF). Számunkra ez a kijelentés már nem is olyan forradalmi erejű, de nekik, akik Péter szájából hallották, valóban megdöbbentő vallomásnak tűnt. Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ki volt Péter, honnan jött és milyen belső hozzáállással küzdött még akkor is (lásd Gal 2:11-16). Az viszont kétségbe nem vonható, hogy Kornéliusszal szerzett tapasztalata jobban ráébresztette saját eljárásának hibáira. Így tisztább képet kapott arról is, hogy mi volt Isten szándéka az evangéliumi üzenettel.

Mit mondott Kornéliusz Péternek ApCsel 10:33 versében, ami mutatja, hogy tudatlansága ellenére tisztán látta: az Úr követése engedelmességet jelent?

Mit találunk ApCsel 11:14 versében, ami arra utal, hogy hirdetni kell az evangéliumot még olyan istenfélő embereknek is, mint Kornéliusz?

Milyen segítséget kapunk Róm 2:14-16 verseiben ahhoz, hogy megértsük, mi ment végbe Kornéliuszban?

Amint láttuk, Kornéliusz pogány, de „istenfélő” (ApCsel 10:2) ember volt, akinek még sokat kellett tanulnia (mint ahogy mindannyiunknak, nem igaz?). Viszont böjtölése, imádkozása, adakozása azt mutatta, hogy kitárta szívét az Úr előtt. Amikor tehát megérett rá az idő, Isten csodálatos módon munkálkodott az életében.

Fontos azt is megjegyezni ebből a beszámolóból, hogy ugyan megjelent Kornéliusz előtt egy angyal, mégsem ő hirdette neki az evangéliumot. Valójában az angyal készítette elő az utat ahhoz, hogy Kornéliusz találkozhasson Péterrel, aki aztán beszélt neki Jézusról (lásd ApCsel 10:34-44). Itt arra látunk példát, hogyan használja fel Isten az embereket hírnökeiként a világban.