DÉMONOKKAL SZEMBEN

Olvassuk el Mk 5:1-20 és Mt 15:21-28 verseit! E történetek tanúsága szerint hogyan viszonyult Jézus más népek tagjaihoz? Hogyan értsük azt, amit a kánaáni asszonynak mondott? Mit tanulhattak a tanítványok abból, hogy Mesterük azokon az embereken is segített, akik nem tartoztak a szövetséges néphez?

Gadara vidéke a Galileai-tenger keleti partján volt. Ez a terület korábban görög fennhatóság alá tartozott, majd a Római Birodalom Júdea tartományához csatolták. A gadarai férfi nyilván megszállott volt, akinek az állapota borzalmas módon nyilvánult meg. Valóban isteni segítségre volt szüksége, amit meg is kapott. Megszabadítása pogány területen történt – ezt a disznók jelenléte is alátámasztja. Érdekes megfigyelni az emberek reakcióját az anyagi kár láttán, amikor a disznócsorda vízbefulladt. A város lakói kérték Jézust, hogy hagyja el a környéküket. Jézus pedig azt mondta a gyógyult embernek, hogy maradjon ott. Neki kellett a saját népe között tanúskodni Jézusról. Kétségtelen, hogy megváltozott élete a szavainál is erősebb bizonyságtételnek számított.

A másik esetben arról hallunk, hogy a szidóni asszony lánya „az ördögtől gonoszul gyötörtetik” (Mt 15:22). Az asszony kánaáni volt, ez is mutatja, hogy az a vidék kulturális olvasztótégelynek számított. Kánaáni ősei akkor kerültek oda saját hazájukból, amikor Józsué vezetése alatt Izrael örökül vette azt a területet. Ebben az esetben ismét látható, hogy Jézus azokhoz is odafordult, akik nem Izrael népéhez tartoztak.

Jézus elég élesen szólt az asszonyhoz, népét a kutyákhoz hasonlította, amivel próbára tette a hitét. Így aztán megmutatkozott a nő alázatos készsége, hogy elfogadja a kellő segítséget.

„A Megváltó elégedett. Megpróbálta a nő hitét. Úgy bánt az asszonnyal, hogy megmutatta, akit kivetettek Izraelből, többé már nem idegen, hanem gyermek Isten házanépe között. A gyermek kiváltsága, hogy osztozzék az Atya ajándékaiban. Krisztus most teljesíti kérését, és befejezi a tanítványoknak adott leckét” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 337. o.).

A tanulság – ellentétben azzal, ahogy addig értették –, hogy az evangélium nemcsak a zsidóknak, hanem a többi népnek is szól.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 3. negyedév

Misszionáriusok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: