A VILÁG REMÉNYE

Jézus Krisztus Úr az egyház és a világ felett is. Eljövetelével teljesedett a vá-radalma a zsidó népen messze túlmutató megváltottak közösségének. Jézus eljövetele és kiváltképp a szenvedése, majd feltámadása új korszak nyitánya lett, amelyben az evangélium szempontjából eltűnik a zsidók és pogányok közötti választóvonal. Jeruzsálem marad a központ, legalábbis egy ideig. Viszont már nem Heródes temploma számít kiindulási pontnak, hanem a Krisztushoz megtért zsidók – ők váltak élő templommá. E keresztény zsidók képezték Izrael igazi „maradékát”.

Születésekor, gyermekkorában, valamint keresztségekor is elhangzott a bejelentés Krisztusnak, minden nép Megváltójának a világraszóló, egyetemes küldetéséről.

Milyen tanítás rejlik a következő bibliaszövegekben azzal az egyetemes misszióval kapcsolatban, amit Jézus a világért végzett?

Lk 2:8-14

Lk 2:25-33

Lk 3:3-6

Jn 1:29

Nem kérdés, hogy Jézus az egész emberiség Megváltójaként jött el. Mit jelent ez az igazság számunkra a misszió vonatkozásában?

„A gyülekezeteinkben fel kell élednie a missziós lelkületnek. Minden tagnak tanulmányoznia kellene, hogyan vehet részt Isten műve előbbre vitelében úgy a hazai, mint a más országokban végzett misszióban. A misszióterületeken szükséges munkának még az ezredét sem végzik el. Isten felhívja munkásait, hogy foglaljanak el új területeket számára. Gazdag munkaterületek várják a hűséges munkásokat” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 6. köt. 29. o.).


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 3. negyedév

Misszionáriusok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: