A NAGY HAL GYOMRÁBAN

Krisztus halálának és feltámadásának az előképe lett a három nap, amit Jónás a nagy hal gyomrában töltött (Jón 2:1-11; Mt 12:40). Isten „rendelte” és vezette a nagy halat. Hallani történeteket arról, hogy emberek életben maradtak a tengeren, miután lenyelte őket egy bálna, de nem szabad elfelejteni: azt a bizonyos nagy halat Isten rendelte, és a csodálatos erő is tőle származott, ami szolgáját életben tartotta. Vagyis ez csoda volt, az Úr természetfeletti beavatkozása. Az egész Biblia személyes Istenként mutatja be az Urat, aki valóban csodálatos módon cselekszik az emberek életében.

Bizonyított, hogy a „három nap és három éjjel” ókori kifejezés volt, azt az időt jelölte, ami a Seolba (a holtak birodalmának héber neve) érkezéshez kellett. Tekintettel arra, ami Jónással történt, valóban mintha meghalt volna.

A hal gyomrában a próféta imádkozni kezdett. A hajó kapitánya hiába intette, hogy „kiálts a te Istenedhez” (Jón 1:6). A reménytelen helyzetben viszont Jónás imát mondott, méghozzá komolyan. Ennyire kétségbeejtő helyzet kellett ahhoz, hogy végül megtegye, amit egész végig tennie kellett volna! Jónás imájának összefoglalása hálaadó zsoltár formájában maradt fenn. Az ilyen zsoltároknak öt jellemző része van: 1) bevezetés; 2) a probléma leírása; 3) segítségkiáltás Istenhez; 4) beszámoló Isten tettéről; 5) ígéret a fogadalmak betartására és Isten megváltó tettének hirdetésére. Vagyis, Uram, ha kiszabadítasz ebből, megígérem, hogy ezt és ezt megteszem. Ugyan ki az, aki még nem fohászkodott hasonlóan? A kérdés viszont, hogy vajon meg is tette, amire elkötelezte magát?

Mt 12:40 versében Jézus hogyan alkalmazta önmagára Jónás történetét? Lásd még Jn 2:19-22!

A fejezet ezekkel a szavakkal zárul: „Erre az ÚR parancsolt a halnak, és az kivetette Jónást a szárazra” (Jón 2:11, ÚRK). Isten parancsa így valóra váltotta azt, amit a jó szándékú matrózok nem tettek meg Jónásért. Feltámadása után Krisztus meghagyta a tanítványoknak, hogy menjenek el az egész világra. A tengeri kalandját követően Jónás elment a pogányokhoz, és ő lett az Ószövetség legeredményesebb prófétája. Története Isten megmentő kegyelméről tanúskodik. Amikor hínárral borítva feltűnt a parton, bemutatta, hogy Isten milyen kitartóan munkálkodik még a bűnös asszírok megmentéséért is.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 3. negyedév

Misszionáriusok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: