ÚJ HÍVŐ

„…most tudom már, hogy nincsen az egész földön Isten, csak Izráelben! Azért most vedd el, kérlek, ez ajándékot a te szolgádtól” (2Kir 5:15). Hogyan mutatják be ezek a szavak a megváltás élményét (lásd még Róm 6:1; 1Jn 5:2-3; Jel 14:12)?

Könnyű lett volna Naámánnak a gyógyulás után a Jordántól egyenesen visszatérni Damaszkuszba. Ő azonban köszönetét kifejezve a kíséretével együtt visszament a prófétához. Ekkor már személyesen találkozott Elizeussal. A Biblia fő témája az, hogy Izrael Istene az egész világ Ura. Az ószövetségi kinyilatkoztatás egyik csúcspontja éppen ez volt, ami egy pogány ember szájából hangzott el. Naámán megtérése világossá tette, hogy új tapasztalata Izrael Istenéhez kötődik. A próféta izraelita volt, a Jordánt Izrael legfontosabb folyójának tartották, a hetes szám pedig világosan kapcsolódik a teremtés Istenéhez.

Naámán esetében látjuk az igaz hit hatásának példáját: Naámán megkapott valamit, amit egyedül semmiképp sem szerezhetett volna meg. Elizeus visszautasította az ajándékokat (2Kir 5:16), amivel azt akarta bemutatni, hogy az üdvösség nem érdemelhető ki vagy vásárolható meg, hanem teljes mértékben Isten kegyelméből van. Naámán készsége pedig a hit válaszát mutatja, amikor viszonozni akarta, amit Elizeus érte tett. Hálás volt azért, amit kapott, ez ösztönözte. Elizeus azonban nem fogadta el az ajándékot. Ábrahám példáját követte ezzel, aki segített a pogány királyoknak, de e szavakkal utasította el a jutalmat: senki ne mondja, hogy „Én gazdagítottam meg Ábrámot” (1Móz 14:23). Elizeus tisztában volt vele, hogy ha elfogadja az ajándékot, csökkenti Naámán szemében az eset tanulságát. A gyógyítás Isten tette volt, pusztán kegyelemből.

„Mindenki gondolataiban legyen teljesen egyértelmű ez a dolog: Ha elfogadjuk Krisztust Megváltónknak, Urunknak is el kell fogadnunk. Nem lehet meg a bizonyosságunk és tökéletes bizalmunk Krisztusban mint Megváltónkban, míg nem ismerjük el Királyunkként és nem tartjuk be parancsolatait. Ezzel adjuk bizonyságát Isten iránti hűségünknek. Akkor hitünkben megvan az őszinte visszhang, mert a hitünk cselekvő hit, szeretet által munkálkodik” (Ellen G. White: Faith and Works. 16. o.).

Ha mások látják az életünket, mit találnak benne, ami Isten iránti szeretetünket mutatja mindazért, amit Krisztusban értünk megtett?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 3. negyedév

Misszionáriusok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: