Miről olvasunk 2Kir 5:1-7 szakaszában? Ugyan miért hallgattak a szírek arra, amit egy fogoly kislány, egy rabszolga mondott? Milyen burkolt célzásokat találhatunk a történtek leírásában?

A Biblia nem részletezi, hogyan viselkedett a házban a kislány, de nyilván volt benne valami, ami felkeltette a család figyelmét. Gondoljuk csak végig! Egy fogoly rabszolgalány szavára a gazdag, hatalmas hadvezér a királyhoz fordul, elmondja, mit hallott tőle. Erre az uralkodó elengedi. A hadvezér még drága ajándékokat is visz a prófétának. Egyértelmű, hogy jóval több történt annál, mint amit a szöveg tömören közöl. Az otthonából kegyetlenül elragadott, névtelen héber rabszolgalány lett az eszköz arra, hogy Szíria uralkodói köreiben elültesse Isten ismeretét! Ahelyett, hogy fogsága kegyetlen és értelmetlen voltán vagy szolgasorsra jutásán kesergett volna, rendíthetetlen hittel beszélt Isten életeket megváltoztató hatalmáról, aki Samáriában Elizeus által munkálkodott (3. vers). Így a Babilonba hurcolt Dánielhez és társaihoz hasonlóan képes volt arra, hogy sanyarú helyzetében is dicsőíteni tudja Istent. Ezért Isten úgy alakította fogsága körülményeit, hogy legyen alkalma beszélni a hitéről. Ellen G. White szerint „A fogoly leány magatartása abban a pogány házban nagyszerűen tanúsítja, milyen befolyása van a gyermekkorban kapott otthoni nevelésnek” (Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 154. o.).

Ezek szerint hogyan teheti vonzóvá a személyünket és a ránk bízott igazságot a hitünk, az életstílusunk meg mindaz, amit teszünk?

Az pedig elképesztő, hogyan reagált Izrael királya, amikor megkapta a levelet. „Hát Isten vagyok én? Képes lennék meggyógyítani egy leprást? A szavai is érzékeltették, hogy milyen rettegett volt ez a betegség, ami csak csoda folytán múlhatott el. Valamiért azt sugallhatta a levél, hogy a királytól várják a gyógyítást. A király tudta, hogy erre ő képtelen, ezért a kérést csapdának vélte, ami bajt hoz rájuk.