Bölcs szavak

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 20-22; Jeremiás 9:23-24;

Máté 25:35-40; 1Korinthus 12:14-26

„Sok ember mondja magáról, hogy ő jó, de megbízható embert ki találhat” (Péld 20:6, ÚRK)?

Bizonyos fokig (valójában nagymértékben) a környezetünk „termékei” vagyunk. Még ha az öröklés is komoly szerepet játszik, az általunk fontosnak tartott értékeket a környezetünkből vesszük át – az otthonunkból, az iskolából, a kultúránkból. Kisgyermekkorunk óta hat ránk mindaz, amit látunk és hallunk.

Sajnos azonban, amit látunk és hallunk nem mindig a legjobb a számunkra. A bennünket körülvevő világ minden tekintetben bűnös, elkerülhetetlen a rossz hatás. Isten viszont megígérte, hogy küldi a Szentlelket, valamint rendelkezésünkre áll Igéje, ami nemesebb, jobb irányba mutat, mint a világ.

Ezen a héten különböző példabeszédeket vizsgálunk meg, valamint az általuk közvetített gyakorlati igazságokat. Olyanokat, amelyeket ha megfogadunk és követünk, valóban segítségünkre lehetnek, hogy képesek legyünk felülemelkedni a bűnös világ sok rossz dolga fölé; amelyek felkészítenek a jobb világra.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 1. negyedév

Példabeszédek könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: