Olvassuk el az alábbi verseket! Mi a közös bennük? Mihez kell a hívőknek ragaszkodni?

Zsid 3:6

Zsid 3:14

Zsid 4:14

Zsid 6:18

Zsid 10:23

Az üdvbizonyosságon túl fontos kitartóan őrizni az ajándékba kapott reménységet. A zsidókhoz írt levélben hangsúlyos a felhívás a kitartásra. Az embernek az az érzése, hogy az apostolok idejében voltak, akik elhagyták keresztény hitüket és reménységüket. A levél írója ezért bátorította a hívőket, hogy tartsanak ki. A versek egybehangzóan fejezik ki, mihez is kell ragaszkodni: a reménységhez, a bizonyossághoz, a bizalomhoz, a hitvalláshoz. Ezek a kifejezések ténylegesen a keresztény hitre utalnak. Azért őrizhetjük meg bizlamunkat, mert nem magunkban reménykedünk, hanem Jézusban és abban, amit értünk tett. Amikor azonban erről elfeledkezünk, elveszítjük bizonyosságunkat. Az igék arra bátorítanak, hogy „mindvégig” kitartsunk (Zsid 3:6, 14; 6:11). A „tántoríthatatlanul” kifejezés pedig a változatlan, rendíthetetlen hitre utal. Reménységünk minden körülmények között ugyanaz marad, Isten iránti hűségünk nem változik, mert bízhatunk abban, hogy Ő hűséges és megteszi, amit ígért. Nem kérdés, hogy Isten hű kimondott szavához. Teljesítette Ábrahámnak és Sárának tett ígéretét (lásd Róm 4:19-21), beváltotta Krisztus első eljövetelére vonatkozó ígéretét (Gal 3:19) és be fogja tartani azt is, amit a második adventtel kapcsolatban fogadott (Zsid 12:26). Isten legfőbb ígérete végeredményben az örök élet, amiről még az idők kezdete előtt biztosított (Tit 1:2; 1Jn 2:25). Isten hűsége rendíthetetlen. Akkor is, „ha hitetlenkedünk, ő hű marad: ő magát meg nem tagadhatja” (2Tim 2:13). Hűtlenségünk vagy hitetlenségünk nem változtatja meg Isten velünk kapcsolatos szándékát. Erkölcsi botlásaink nem ingatják meg ígéreteit, Ő továbbra is fenntartja azokat, mert természetének egyik alapvető vonása a hűség.

Nagyon könnyű a bűneink miatt elcsüggedni. Hogyan juthatunk el odáig, hogy törekedjünk legyőzni bűneinket, de ha mégis elbukunk, ne adjuk fel a további harcot? Miért kell belekapaszkodni Isten ígéreteibe, főként akkor, ha elbuktunk?