TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Az angyaloknak is nehéz volt megérteni a megváltás titkát – felfogni, hogy a bűnös emberért a menny Királyának, Isten Fiának meg kell halnia. Az Ábrahámnak szóló parancs, amely fia feláldozását követelte, felkeltette az egész menny érdeklődését. A mennyei lények feszülten figyelték a parancs teljesítésének minden mozzanatát. Amikor Izsák ’hol van az égőáldozatra való bárány?’ kérdésére Ábrahám így válaszolt: ’Az Isten majd gondoskodik… bárányról’, amikor az angyal visszafogta az atya kezét, amely már-már megölte fiát, és Izsák helyett Isten gondoskodása folytán a kos lett az áldozat – fény derült a megváltás titkára, és az angyalok is jobban megértették azt a csodálatos tervet, amellyel Isten gondoskodott az ember megváltásáról” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 120. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) „Akkor lábunk az Isten útját járja, ajkunk az igazat beszéli és az evangéliumot hirdeti, nyelvünk gyógyulást hoz, kezünk az elesetteket felemeli és persze számos mindennapi feladatot elvégez, főz és takarít, gépel és szerel; karunk átöleli a magányost és azt, akit senki sem szeret, fülünk meghallja a kétségbeesettek kiáltását és szemünk alázatosan és türelmesen Istenre tekint” (John Stott: Pál levele a rómaiakhoz. Budapest, 2006, Harmat Kiadó. 323. o.). Hogyan fejezi ki ez az idézet az „élő áldozat” jelentését? Miért csak akkor leszünk valaha is képesek így élni, ha meghalunk az énnek?

2) Amint az e heti tanulmányban láthattuk, az jelentette az egyik legnagyobb problémát az áldozati rendszerrel kapcsolatosan, hogy úgy gondolták: ez önmagában a cél, nem pedig eszköz, ami a célhoz vezet – a szeretetteljes szolgálatban megnyilvánuló Isten iránti teljes odaszentelődéshez. Miért mondhatjuk, hogy szintén fenyegeti ez a veszély a hetednapi adventistákat (akik annyi világosságot kaptak)? Mi is gondolhatjuk, hogy az Istentől kapott igazságok önmagukban jelentik a célt és nem a célhoz vezető eszközök?

3) Elmélkedjünk tovább Ábrahám és Izsák történetén! Valóban felkavaró, de mondhatjuk, hogy felkavarónak is kellett lennie, megdöbbenést és fájdalmat keltve bennünk. Vajon helye van ennek az érvnek? Miért kell efféle érzéseket ébresztenie az olvasóban?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 4. negyedév

A szentély

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: