Miért hasonlítja Jézus magát a templomhoz (Jn 2:19-21)? Lásd még Jn 1:14!

János evangéliuma egyik témája, hogy Jézus személyében elérkezett a „jobb” templom. A szent sátorra utaló megfogalmazás már Jn 1:14 versében megjelenik. Jézus az Ige, aki közöttünk „lakozék… és láttuk az ő dicsőségét”. A „lakozást” kifejező görög szó (szkénoó) a sátor, templom (szkéné) jelentést hordozó főnév igei alakja, tehát a 14. verset így is fordíthatnánk: „sátorozott közöttünk”. Ebben az összefüggésben a „dicsőség” szó Isten dicsőségét jelzi, amely betöltötte a pusztabeli szent sátort (2Móz 40:34-35) és Salamon templomát is a felszentelésekor (2Krón 7:1-3). Tehát amikor Krisztus emberként a földre jött, teljesítette Istennek a templomra vonatkozó ígéretét, miszerint népe között fog lakozni.

Ahogy a fenti igeversek is mutatják, Jézus templomnak nevezte önmagát, már akkor jelezve, hogy halála után megszűnik majd a földi templom jelentősége (Mt 27:51; Jn 2:19-21). Vagy amikor arról beszélt, hogy Ő az élet Kenyere (Jn 6:35) és a világ Világossága (Jn 8:12), valószínűleg a mannára és a szent kenyerek asztalán lévő kenyérre, ill. a gyertyatartóra is mutatott – a földi szentély tárgyaira. Keresztelő Jánosnak az a kijelentése is határozott utalás a szentélyre, hogy Jézus az Isten Báránya, „aki elveszi a világ bűneit” (Jn 1:29).

„A szentély szolgálatában valamiképpen résztvevők mindegyike folyamatos tanítást kapott Krisztus közbenjárásáról az emberek érdekében. Ez a szolgálat úgy lett eltervezve, hogy minden szívben szeretetet ébresszen Isten törvénye iránt, mely nem más, mint országának törvénye. Az áldozati szertartás Isten Krisztusban megnyilvánuló szeretetének példabeszéde az Ő szenvedéséről, áldozathaláláról, a bűnös emberiség vétkeinek felvállalásáról, valamint arról, hogy az ártatlan bűnné lett az emberekért” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. köt. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 221. o.).

Bűnös természettel könnyű azt gondolni, hogy Isten haragszik ránk. Isten szeretetéről azonban tanúskodik Jézus élete és halála. Hogyan segít ez megérteni, hogy Isten még a hibáink ellenére is szeret? Ez hogyan segít az énünk feletti győzelemben?