A MENNYEI ÉS A FÖLDI SZENTÉLY

„Mózes földi szentélyt épített a megmutatott minta szerint. Pál apostol kijelenti, hogy a sátor és a templomi szolgálathoz szükséges edények mind a mennyei dolgok ábrázolásai voltak (ApCsel 7:44; Zsid 9:21, 23). János apostol azt mondja, hogy ő látta a mennyben lévő szentélyt. Ez a mennyei szentély, amelyben Jézus szolgál érettünk, tulajdonképpen a nagy eredeti szentély. Az a szentély, amelyet Mózes épített, csak a másolata volt ennek a mennyei szentélynek.

Semmiféle földi építmény nem ábrázolhatja nagyságában és dicsőségében a mennyei templomot, a királyok Királyának lakóhelyét, ahol ’ezerszer ezeren szolgálának néki és tízezerszer tízezeren állának előtte’ (Dán 7:10), amelyet az örökkévaló trón dicsősége tölt be úgy, hogy még fénylő őrizői, a szeráfimok is elfedik arcukat imádás közben. A földi szentély fontos igazságokra tanít a mennyei szentéllyel és az ember megváltásáért folyó szolgálattal kapcsolatban.

Mennybemenetele után Üdvözítőnknek főpapként kellett elkezdenie munkáját. Pál ezt mondja: ’Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk’ (Zsid 9:24). Amint Krisztus szolgálata két nagy részből állt, amelyek közül mindegyiknek megvan a rendelt ideje és megkülönböztető helye a mennyei szentélyben, úgy a jelképes szolgálat is két részből állt, a naponkénti és az évenkénti szolgálatból, amelyeket a szentély két helyiségében végeztek…

Így a szent sátor szolgálatában és később a templom szolgálatában Izráel népét minden egyes nap Krisztus halálára és szolgálatára vonatkozó nagy igazságra tanította. Évente egyszer pedig gondolataikat a záró jelenetre: a Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelemre, a világegyetemnek a bűntől és a bűnösöktől való végső megtisztítására irányította” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 314-316. o.).

2013. 4. negyedév

A szentély

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: