TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Olvassuk el az alábbi idézeteket, majd beszéljük meg, hogyan segítenek jobban megérteni Habakuk üzenetét!

„Habakuk kérdésére létezik egy válasz. A válasz nem gondolat formájában, hanem események formájában érkezik. Isten válasza meg fog történni, de nem lehet szavakba önteni. A válasz bizonyosan meglesz; ’ha késik is, bízzál benne.’ A közbeeső időt valóban nehéz kivárni; az igazat elborzasztja, amit lát. Erre a nagyszerű felelet így hangzik: ’az igaz pedig az ő hite által él.’ Ez a válasz szintén nem gondolatként, hanem életformaként értendő. A prófétai hit bizalom Istenben, akinek a jelenbeli hallgatása a megértés egy formája” (Abraham J. Heschel: The Prophets. Mass., 2001, Prince Press. 143. o.).

„Tápláljuk és ápoljuk a próféták és apostolok hitét – a hitet, amely megragadja Isten ígéreteit és várja, hogy szabadulást hozzon akkor és ahogyan Ő jónak látja. A biztos prófétai beszéd végső beteljesülése a mi Urunk és Megváltó Jézus Krisztusunk dicsőséges adventje lesz, amikor eljön mint királyok Királya és uraknak Ura. A várakozási idő talán hosszúnak tűnik, és az embert lesújtják a csüggesztő körülmények. Sokan, akikben bíztunk, talán elhullanak az úton. De mondjuk bizakodóan a prófétával együtt, aki a példátlan hitehagyás idején bátorította Júdát: ’Az Úr azonban ott van szent templomában: csendesedjék el előtte az egész föld’ (Hab 2:20, új prot. ford.)” (Ellen G. White: Próféták és királyok. 2. kiad. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 242-243. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Foglaljuk össze Habakuk és Isten párbeszédét! Alapjában véve miért panaszkodott a próféta? Hogyan fogadta Isten válaszát?

2) Lehetséges, hogy Isten szemében elfogadhatóbb vallási magatartás az őszinte kérdés, sőt akár a kétely is, mint a csupán felszínes hit? Indokoljuk meg válaszunkat!

3) A hetednapi adventisták előző generációi mind abban hittek, hogy Krisztus mostanra már visszajön és megláthatják az összes csodálatos ígéret végső teljesedését. A mi nemzedékünk hogyan tanulhatja meg megőrizni a hitét, miközben tovább várakozunk az Úr visszatérésére?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2013. 2. negyedév

Nagy tanulságok a kispróféták írásaiból

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: