Ámósz prófétai üzenete nemcsak Izráel népe történelmi helyzetére vonatkozott. Átível időben és térben Izráel és Júda határain jóval túlra is. Az Ószövetségben Izráel egyedülálló módon, mégsem kizárólagosan fordulhatott Istenhez.

Olvassuk el Ám 3:1-2 verseit! A héber jada, „megismerni”, „tudni” ige szerepel a 2. versben, amit Károli „titeket választottalak”, az új protestáns fordítás „veletek léptem közösségre” szavakkal fordít. Ez a szó az eredetiben igen meghitt, bensőséges kapcsolat jelentését hordozza. Jer 1:5 versében például Isten elmondja, hogy már születése előtt ismerte és kiválasztotta a prófétát. Ez volt a helyzet Izráellel is, ami nem csupán egy a népek sorában. Isten szent feladatra különítette el, ezért különleges kapcsolatban állt vele. Maga Isten választotta ki Izráelt és vezette ki a szolgaságból, tette szabaddá. Az Egyiptomból való kivonulás Izráel népének történelme kezdetén egyedi, a legfontosabb esemény volt. Ez adott alapot Isten megváltó tetteinek és Kanaán földje elfoglalásának. Ám Izráel büszkévé, önelégültté vált ereje és felvirágzása miatt, abban a tudatban, hogy Isten kiváltságos, választott népe.

Hogyan érthetjük azt az elvet, amelyről Krisztus szólt Lk 12:47-48 verseiben: ha valaki visszaél nagy kiváltságaival, büntetésre számíthat?

Istentől ihletve a próféta arra figyelmeztette Izráelt, hogy az Úr választottaiként különösképpen számot kell adniuk tetteikről. Az Úr elmondja, hogy Izráelnek Istennel való különleges kapcsolata kötelezettségeket ró rájuk, ha pedig ezeknek nem tesznek eleget, jön a büntetés. Más szóval, Izráelt Isten választott népeként még inkább fenyegeti az ítélet, mivel a kiváltságok felelősséggel járnak együtt. Izráel kiválasztottsága nem csupán az előjogokat jelentette. Arra szólt az elhívásuk, hogy bizonyságot tegyenek az Úrról, aki ennyire megáldotta őket.

„Korunkban a Krisztus nevét viselő egyházak nagyon kiváltságos helyzetben vannak. Az Úr egyre növekvő fénnyel nyilatkoztatja ki önmagát nekünk. Sokkal előnyösebb a helyzetünk, mint Isten hajdani népéé volt” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház. 217. o.). Gondoljunk mindarra, amit adventistaként kaptunk! Miért kell megremegnünk a kiváltságainkkal együtt járó felelősségekre gondolva? És vajon megremegünk a gondolattól, vagy egyszerűen hozzászoktunk a sok jóhoz? Talán még önelégültté is váltunk mindezek miatt? Ebben az esetben hogyan változhatnánk meg?