„Az idő múlásával Hóseás tudatára ébredt, hogy saját sorsa az isteni szenvedést tükrözi, szomorúsága Isten bánatát visszhangozza. A próféta a hasonló szenvedés során, Isten fájdalmát átérezve valószínűleg felfogta isteni parancsra kötött házassága értelmét…

Csak saját életében tapasztalva Istennek, Izráel Férjének érzéseit volt képes a próféta átérezni az Úr helyzetét. Házassága inkább tanulság, példa volt, mintsem szimbólum vagy szentség” (Abraham J. Heschel: The Prophets. Mass., 2001, Prince Press. 56. o.).

„Hóseás szimbolikus nyelvezettel tárta a tíz törzs elé, hogy Isten minden bűnbánó és földi egyházával egyesülő embert részesíteni akar azokban az áldásokban, amelyeket Izráel akkor kapott, amikor hűséges volt hozzá az ígéret földjén. Az Úr ezt mondta Izráelről, aki iránt irgalmat akart tanúsítani: ’Azért most én csábítom őt: elvezetem a pusztába, és szívére beszélek. Azután adom vissza szőlőjét, és az Ákór völgyét a reménység kapujává teszem. Ott majd úgy felel nekem, mint ifjúsága idején, mint akkor, amikor kijött Egyiptom földjéről…’ (Hós 2:16-19, új prot. ford.)” (Ellen G. White: Próféták és királyok. 2. kiad. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 185-186. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Hajlamosak vagyunk úgy gondolni a bálványimádásra, mit ami csupán a szobrok előtti hajlongás. Milyen szempontból mondható ennél jóval burkoltabb, csalókább dolognak?

2) A csoportban beszélgessünk még arról, hogy mit jelent ismerni Istent! Mit értünk azon, amikor azt mondjuk, hogy ismerjük az Urat? Hogyan tehetünk szert ilyen ismeretre?

3) Egyes ókori teológusok érvelése szerint Istennek nincsenek érzései, sem fájdalmat, sem örömet nem váltanak ki belőle az emberek tettei. Mi lehet az oka annak, ha valaki ezt az álláspontot vallja? Mi viszont miért nem fogadjuk ezt el?

4) Gondolkozzunk még megváltásunk hatalmas áráról! Ezek szerint milyen értéket lát bennünk Isten?