A SZOMBAT ÉS A TÖRVÉNY

Amint a hétfői részben már megállapítottuk, sok keresztény ma is vallja, hogy Isten törvénye továbbra is kötelező érvényű. Ha az ember elfogadja a bűn valóságát, nehéz elképzelni, hogyan kételkedhet a parancsolatok érvényességében.

Mégis, mindannyian jól tudjuk, hogy a törvény betartásának egész kérdésköre hirtelen elhomályosul, ha a negyedik parancsolat kerül szóba, amikor kifejezetten megemlítjük a hetedik napot. A helyzet iróniája, hogy még az az alabamai bíró is törvényszegő, akinek pedig éppen azért gyűlt meg a baja, mert ragaszkodott a Tízparancsolat szobrához a tárgyalótermében. Hiszen ha mégoly szigorúan meg is tartotta a vasárnapot, nem a bibliai hetedik napon pihent meg. Komolyan véve a Biblia szavait, Jakab szerint „ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös” (Jak 2:10). Tehát az alabamai bíró a törvény minden előírásának megszegésében vétkes, még ha ragaszkodott is a Tízparancsolat szobrához a tárgyalótermében.

2Móz 20:9-10 magyarázza a szombat parancsolatát. A szöveg pontosan rámutat, hogy mikor van a szombat (a hetedik napon) és hogyan kell megtartani (az egész háznép szünetelteti a rendszeres munkavégzést), ha meg akarjuk őrizni szentségét. „A szombatról nem azt mondja, hogy ilyenkor regenerálódhat, aki a nap mint nap végzett munkában elgyengült. Inkább úgy mutatja be, mint a mindenki számára hasznos megállást, amikor ismét a szentségre összpontosítjuk a figyelmet (gondolva mindarra, ami az Istenhez tartozásból fakad, hiszen ez a szentség lényege), hogy minden lehetőségével együtt élvezhessük Isten áldásait azon a napon” (Douglas K. Stuart: The New American Commentary. Exodus. 2. köt. 2006, Broadman & Holman Publishers. 460. o.).

Az alábbi szakaszok szerint mi adja a szombat lelki jelentőségét? Saját tapasztalataink révén mennyiben értjük meg jobban az idézett bibliaversek tanítását? 2Móz 20:11; 31:13; 5Móz 5:15; Ez 20:20; Zsid 4:3-9


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 4. negyedév

Növekedés Krisztusban

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: