AZ OKTATÓK KÉPZÉSE

Korunkban gyakran költöznek az emberek. Nem ritka, hogy valaki átkéri a levelét egy másik gyülekezetbe. Ilyenkor sokan amiatt keseregnek, hogy a gyülekezet elveszíti a tehetséges, valamilyen szolgálatot végző tagokat. Nagy szükség van e szolgálatok továbbadására a képzett emberek esetleges távozása miatt, de azért is, mert a gyülekezet missziós tevékenységeinek folyamatosan fejlődnie kell.

Milyen elveket figyelhetünk meg Pál tanácsában a képzéssel kapcsolatban 2Tim 2:1-7 szakaszában? Hogyan vonatkoznak e szavak ma ránk, az Úrért végzett munkánkat illetően, bármi legyen a szolgálatunk?

Pál elmondta Timótheusnak, hogy milyen fontos a gyülekezet munkájának teljes képét látni, időben és kiterjedésben egyaránt. A pásztori és tanítói szolgálatok nem hárulhatnak csak egyetlen emberre, a gyülekezet számos tagjának végeznie kell, akik a missziómunkával foglalkoznak. Pál azt tanácsolta Timótheusnak, hogy először képezzen ki másokat is vezetői tisztségre a gyülekezetben, mert a vezetők idősebb nemzedéke idővel átadja tisztségét. E tanácsban benne foglaltatik, hogy akiket Timótheus megtanít, azok idővel másokat képeznek majd. Így lehet biztosítani, hogy a gyülekezet folyamatosan végezhesse küldetését a világban és növekedjen. Ez is azzal cseng egybe, amit Jézus mondott, hogy több munkásra van szükség az aratásban.

„Ha adsz egy halat valakinek, egy napra jóllakatod. Ha megtanítod halászni, abból egész életében megélhet a családjával együtt” – tartja a mondás. Viszont ha az az ember nem tanítja meg halászni a gyerekeit, a második nemzedék éhen marad! Tehát inkább így kellene fogalmaznunk: „Ha adsz egy halat valakinek, egy napra jóllakatod. Ha megtanítod halászni és arra, hogy tudását továbbadja, még számtalan ember jóllakhat, folyamatosan.” Ez a különbség egy ember kiképzése és aközött, ha megtanítjuk, hogy ő maga is továbbadja tudását.

Gondoljunk saját gyülekezetünkre! Tanította nekünk valaki, hogyan tegyünk bizonyságot? Kértük már, hogy képezzenek ki erre? Beszélgessünk erről szombaton!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 2. negyedév

Az evangélium hirdetése

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: