Akár tisztában vagyunk vele, akár nem, sor kerül értékelésre – minden szombaton, minden evangelizáció alkalmával. Az emberek kiértékelik a tartalmat, az érthetőséget, sőt még a prédikáció hosszát is, és aki egy nyilvános előadáson részt vesz, elvárja, hogy minden magas szintű, nívós legyen. Az elvárásoktól elválaszthatatlan az értékelés. Még ha nem is tudunk rámutatni olyan bibliaszövegre, ami a szabályszerű kiértékelést írja elő, egyértelmű, hogy az őskeresztény egyház életének ez is fontos részét képezte.

Mit tudhatunk meg a következő versekből az értékelés fontosságáról? Milyen formáival találkozunk az idézett igehelyeken? 1Kor 11:28; 2Kor 13:5-6; 1Tim 3:1-13

Amikor Isten Igéje a norma, annak alapján várunk el és írunk elő bizonyos tetteket vagy adunk utasításokat, akkor a cselekedeteinket ki lehet értékelni. „Hogyan végezzük ezt a bizonyos szolgálatot?” „Hogyan érhetünk el még jobb eredményt?”

Pál leírta, hogy milyen tulajdonságoknak kell meglenni a diakónusokban és a vezetőkben, ami bizonyos értékelést feltételez. Mérlegelni kellett, hogy ki mennyire alkalmas egy adott tisztségre, majd pedig meg kellett nézni a szolgálatban való eredményességet.

Olvassuk el Mt 28:19-20 misszióparancsát! Milyen értékelő kérdéseket tennénk fel, ha szeretnénk látni, hogyan teljesít gyülekezetünk e téren?

Isten szolgái vagyunk, akikre az evangélium drága igazságát bízta. Nem érhet meglepetésként, hogy Isten is elbírálja szolgálatunkat, hiszen az evangélium üzenetének az egész világra el kell jutnia. Az Úr érdeklődéssel tekint a munkára, amit azokra bízott, akik hajlandóak együttműködni vele a lélekmentésben.

Ismét olvassuk el 2Kor 13:5 versét! Mit mond ez az ige személyesen nekünk? Miként vonatkoztathatjuk önmagunkra? Milyen bizonyítékát látjuk annak, hogy „a Jézus Krisztus bennetek van”?