Amikor az emberek érdeklődnek, szeretnének többet megtudni Istenről és egyházáról, nagy gonddal kell kiválasztani, hogy ki kapja a bizonyságtevés feladatát. Figyelembe kell venni a munkások lelki érettségét, bibliaismeretét, kommunikációs készségét, valamint azt, hogy van-e üdvbizonyosságuk. Emellett fontos a missziómunkában résztvevőket úgy kiválasztani, hogy bizonyos szempontokból hasonlóak legyenek az érdeklődőkhöz. A bizonyságtevés és az evangelizáció kérdésében nem létezik „egy, mindenkire illő méret”. Az egyes emberek életútja és hitbeli fejlődése is sajátos, de azért hasonlóságokat is találni. Éppen ezért hasznos a lehető legjobban megfigyelni a hívők és az érdeklődők tapasztalatait, majd azok alapján jelölni ki a munkásokat.

Milyen feladatokat sorol fel ApCsel 6:1-8 szakasza? Milyen eredménye lett annak, hogy az emberek a képességeik alapján kaptak szolgálati területet?

Figyeljük meg az események menetét! A tanítványok értesültek egy szorító problémáról. Kérték a gyülekezetet, hogy keressenek hét férfit, akik az adott problémával foglalkoznak. A hívők javaslatot tettek a tanítványoknak, akik azután imával és kézrátétellel kijelölték a hét férfit. A gyülekezet közössége nagy fejlődést tapasztalt. Istvánnak és hat társának „az asztalok körül” kellett szolgálni, kiválasztásukkor mégsem az volt a keresett tulajdonság, hogy jól tudják lebonyolítani az ételosztást és annak megszervezését. Ekkor is Lélekkel teljes embereket kerestek, mivel a görög ajkú zsidó özvegyasszonyok között végzett szolgálatuk egyben bizonyságtevés, az evangélium hirdetése is volt. Mint látjuk, az őskeresztény egyházban az újonnan kijelölt férfiak döntő szerepet játszottak az evangélium hirdetésében. Tevékenységükkel lehetővé tették, hogy a frontvonalban lévő tanítványok a saját feladatukat végezzék, amiben aktívan támogatták őket (lásd 8. vers). Így ismét megerősíthetjük, hogy bármilyen szolgálatba is kapcsolódnak be a gyülekezeti tagok, közvetve vagy közvetlenül hozzájárulnak a gyülekezet missziómunkájához, ill. támogatják azt. Az eredményes gyülekezeti szolgálathoz ugyan fontosak a természetes adottságok, a lelki ajándékok és a célirányos képzés, de az egyéni hozzáállás talán még számottevőbb. Figyeljük meg ApCsel 4:36-37, ill. 16:1-5 verseiben, hogy Timótheus és Barnabás is készen állt mindent megtenni az evangéliumi szolgálat támogatásáért. Barnabás saját javairól mondott le, Timótheus pedig vállalta a körülmetélkedést, nehogy megbotránkoztasson a zsidók közül némelyeket. A tanulság nyilvánvaló.