Két területen tanulhatunk igazán a sikerekből. Az egyiket nevezhetjük gyakorlatinak, a másikat pedig lelki együttműködésnek. Természetesen mondhatjuk, hogy mindkettőnek van lelki vetülete, mégis külön foglalkozunk velük, mert így jobban rávilágíthatunk, mi tanulható meg a sikerekből.

A gyakorlati területen tanulhatunk abból, amit ténylegesen teszünk. Megtanuljuk például, hogy a bibliatanulmányok bevezetésének melyik a környezetünkben leginkább elfogadható sorrendje, melyik a legmegfelelőbb helyszín a prédikálásra, milyen reklámozás, hirdetés éri el a legtöbb embert. Így dönteni tudunk még egy sor más gyakorlati kérdésben, hogy az adott környezetben a legeredményesebbek lehessünk.

A lelki együttműködés azt emeli ki, hogy Isten is részese a hívők missziómunkájának. Azt akarja, hogy minden ember üdvösségre jusson.

Milyen tanulságot szűrjünk le 2Pt 3:9 verséből, amire mindig gondolnunk és hivatkoznunk kell, amikor bizonyságot teszünk (lásd még 1Kor 3:6)?

Nincs értelme ültetni, ha senki nem fog öntözni, és felesleges öntözni, ha nem oda öntjük a vizet, ahová a magokat ültettük. Persze még ha minden rendben is van az ültetéssel és az öntözéssel, Isten áldása nélkül nincs növekedés. Tanulunk, látva, hogy Isten áldása sikerrel koronázza szerény erőfeszítéseinket. Megtanuljuk, hogy milyen nagyon akarja segíteni próbálkozásainkat az Úr. Mindezeket látva megtanulunk jobban bízni benne. Meglátjuk, hogy milyen fontos az Istennel való szoros, lelki együttműködés, miközben azokért munkálkodunk, akikért Krisztus meghalt. Hiszen bárkinek is teszünk bizonyságot, tudhatjuk, hogy Krisztus meghalt érte és üdvözíteni akarja. Nem feledkezhetünk el erről a nagy igazságról!

Hogyan válhat valósággá az életünkben, amit Jézus mondott Jn 15:5 versében? Hogyan tapasztalhatjuk ezt a gyakorlati missziómunkában? Hogyan élhetjük meg igazán ezt úgy egyénileg, mint közösségileg? Mi mindenen kell változtatni, hogy ilyen kapcsolatban álljunk az Úrral?