Felkészítés a misszióra

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 4:19; 10:1-14; 11:1-11; 1Péter 5:8;

2Péter 3:9

„Így szólt hozzájuk: ’Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket’” (Mt 4:19, új prot. ford.).

KULCSGONDOLAT: Valóban fontos a megfelelő tanítás, először azonban a Jézushoz fűződő kapcsolatunkat kell megalapozni, csak utána válhatunk „képzetté” arra, hogy eredményesen bizonyságot tegyünk a hitünkről.

Elég valószínűtlen, hogy szoros kapcsolatra vezethetne másokat Jézussal az, akinek nincs üdvbizonyossága (bár néha mégis történik ilyesmi). Az ember meggyőzhet valakit bizonyos bibliai igazságokról, tényekről, elfogadtathat adatokat és táblázatokat, aminek hatására az illetőben hit ébred. Ez a fajta meggyőződés és hit még jelentős életmódbeli változásokat is kiválthat. Mint tudjuk, Jézus Krisztustól függetlenül is lehetséges jótetteket végbevinni, így különösen fontos, hogy a missziómunkára való kiképzésnek legyen a tantételeket és a lelki dolgokat érintő része is. Az ember úgy lehet az evangélium igazi terjesztője, ha alaposan megérti és tapasztalja is „az örökkévaló evangéliumot”. Végeredményben az evangélium vált ki hitet, késztet a bűnök megvallására, eredményez megtérést, üdvbizonyosságot és tesz tanítvánnyá.

Ezen a héten meglátjuk majd, hogy valóban bibliai elv az, ami lelki és gyakorlati missziós képzésre késztet. Éppen ezért szükséges bátorítani az embereket, hogy ezt végezzék a gyülekezetben.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 2. negyedév

Az evangélium hirdetése

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: