Amikor Jézus az emberek sokaságára tekintett, szánalom töltötte el (lásd Mt 9:36). Néha talán azt gondoljuk, hogy csak a tömeget látta, pedig valójában látott minden egyes embert. Nekünk is tekintettel kell lennünk a tömegeket képező egyénekre, akik mellett elhaladunk, akik között élünk. Gyülekezetünk ezt csak úgy teheti meg, ha tagjai egyénileg felveszik a kapcsolatot a hatókörükben élőkkel.

Saját misszióterületünknek tekinthetjük mindazokat, akikkel különböző szinten, de személyesen kapcsolatban állunk. A legszűkebb családi körünktől kifelé haladunk a többi rokonunk, barátaink és ismerőseink felé. Alkalmanként mások is ki- vagy belépnek befolyási körünk határain, egy rövid időre ők is a misszióterületünkre kerülnek.

Vajon András miért a testvérének beszélt először arról, hogy megtalálta a Messiást (Jn 1:37-42)?

András Keresztelő János tanítványa volt. Jánosnak az volt a szolgálata, hogy Jézus útkészítője legyen, így érthető módon néhány tanítványa Jézus követője lett. Andrást annyira lelkesítette Jézussal folytatott beszélgetése, hogy azonnal megkereste azt, aki a legközelebb állt hozzá, a testvérét, akivel sok hosszú éjszakán át halászott együtt Galileában.

Figyeljük meg, mi történt Jn 1:43-51 szakaszában! Milyen emberi kapcsolatokról értesülünk ebben a részben? Hogyan válaszolt Filep Nátánael kétkedő szavára? Mi a tanulság ebben a történetben, ami bemutatja, hogyan működik a személyes bizonyságtevés?

Jézus követőinek mozgalma valószínűleg úgy indult el először, hogy Kapernaum és Bethsaida területén az emberek egymásnak adták a hírt. Figyeljük meg, Filep nem bocsátkozott vitába, amikor Nátánael hitetlenkedve fogadta, hogy a Messiás egy kis, jelentéktelen falucskából származik. Egyszerűen ezt mondta neki: „Jer és lásd meg!”

Kik azok a közvetlen környezetünkben, akik között jobb bizonyságként élhetnénk? Mennyi önfeláldozás kellene ehhez?