TEJ ÉS KEMÉNY ELEDEL

Vessük össze 1Kor 3:1-3 és 1Pt 2:2 verseit! Pontosan mire utalhatott Pál és Péter a tejről és a kemény eledelről, ill. a fejlődés szükségességéről szólva? Elképzelésünk szerint mi a tej és mi a kemény eledel teológiai értelme?

A korinthusi gyülekezet tagjai nyilván nem fejlődtek eléggé lelkileg azt követően, hogy Pál megalapította csoportjukat. Ezért az apostol kérte őket prédikációjában: teljesen adják át magukat Istennek és jussanak el a lelki érettség olyan fokára, hogy képesek legyenek megérteni az evangélium mély igazságait is. Prédikálásának jellege ekkor inkább evangelizációs, mint tanító volt. Nem kívánt mélyebb értelmű kérdésekről beszélni, amíg hallgatói lelkileg eléggé meg nem értek ahhoz, hogy szavait megértsék és azoknak megfelelően cselekedjenek.

A kapcsolatok építése közben gondolnunk kell a páli stratégiára. Fontos rávezetni az embereket, hogy átadják életüket Krisztusnak. Csak ekkor várhatjuk el, hogy elfogadják az írott Ige mély, életet átalakító igazságait. A többlépcsős evangelizáció utalhat hosszú stratégiára, de rövid folyamatra is. Ha az emberek végighaladnak egy programsorozaton és nyitottan fogadják Isten hívását, egy teljes körű evangelizációs sorozaton lehet végigvezetni őket vagy személyes bibliaórákat adhatunk nekik. Minden program esetében ugyanaz az elv érvényes: először jön a tej (a kapcsolat elején az evangélium egyszerű kérdései), majd a kemény eledel (mélyebb igazságok, amelyek próbakőnek számítanak és határozott elköteleződéshez vezetnek).

Milyen fontos tanulságot találunk Jn 16:12 versében? Hogyan tanulhatjuk meg alkalmazni ezt az elvet az emberekkel?

Egy új hívőt annyira lelkesített, amit a Hetednapi Adventista Egyházban megismert, hogy a hallottakat mindenkivel tudatni akarta. Elsőként leginkább a „fenevad bélyegéről” szeretett beszélni. Jó szándék fűtötte, esete mégis éppen arra példa, hogy az igazságot nem egyszerre, hanem fokozatosan felépítve kell bemutatni.

Emlékezzünk vissza arra, hogy nekünk melyik bibliai igazság elfogadása jelentett először küzdelmet, nehézséget! Hogyan tudtuk idővel elfogadni azt a bizonyos tanítást? Mit tanultunk ebből, ami segíthet, hogy nagyobb tapintattal beszéljünk az emberekkel?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 2. negyedév

Az evangélium hirdetése

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: