BESZÁMOLNI A GYÜLEKEZETNEK

A héten utaltunk a hívők Isten szolgálatában végzett munkájának néhány fontos vetületére, most pedig röviden érintjük a beszámolás kérdését (amivel majd a 12. héten részletesebben foglalkozunk). A bizonyságtételről, az evangelizációs tevékenységről való számadás a gyülekezet bátorítására és áldására szolgál. A közösség bátoríthatja azt, aki elmondja a beszámolót, a hallgatóknak pedig áldására lesz, ha megtudják, mit tesz népe által Isten.

Miért számoltak be az apostolok a gyülekezetnek (ApCsel 14:27; 15:4)?

Ha elolvassuk e versek szövegkörnyezetét, kitűnik, hogy az apostolok a különböző kultúrákban végzett evangelizációs tevékenység viszonylag hosszabb ideje után számoltak be a gyülekezetnek. Ezek az alkalmak is mutatják, hogy milyen érdeklődést tanúsított a gyülekezet az evangélium terjesztése iránt; támogatta azt.

Az apostolok cselekedetei egésze az őskeresztény egyház missziós tevékenységéről ad hírt, és tele van tanulságokkal a mai egyház számára. A beszámolók fontosságát még az is érzékelteti, ha megpróbáljuk elképzelni, milyen is lenne ez a bibliai könyv az evangelizációs tevékenységek beszámolói nélkül.

Vajon miért számoltak be a tanítványok Jézusnak arról, hogy mit végeztek (Mk 6:30)?

Egyrészt az evangélium hirdetésének, a bizonyságtevésnek van spontán formája, másrészt viszont a gyülekezet egészének követni kell egy tudatosan megtervezett programot. Ha az átfogó egyházi stratégiával összhangban munkálkodunk, az segít a lényegre összpontosítani és fenntartani a tevékenységek logikus menetét, de ez rendszeres alkalmat ad az értékelésre és a beszámolókra is. A számadás nem egyszerűen az elvégzett feladatok felsorolását jelenti. Ilyenkor úgy a gyülekezet, mint a tevékenységekről számot adó ismét megerősödhet abban, hogy valójában az Úr munkatársa. Némelyek azért nem szívesen beszélnek a munkájukról, mert ezt az emberi eredményekkel való dicsekedésnek gondolják, pedig hűséges számadásunkkal Istennek mondunk dicsőséget, egyházát pedig erősítjük a hitben. Az őskeresztények dicsőítették az Urat Pál apostol missziós beszámolóinak hallatán (lásd ApCsel 21:19, 20).

Ha a legutóbbi missziós tevékenységünkről kellene tájékoztatnunk a gyülekezetet, mit mondanánk? A válaszunk mit árul el önmagunkról, ill. arról, hogy min kellene egy kicsit változtatnunk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2012. 2. negyedév

Az evangélium hirdetése

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: