Túlságosan gyakran hallunk keresztényeket azért keseregni, mert nem érzik elég tehetségesnek magukat ahhoz, hogy valami kiemelkedő dolgot tegyenek Istenért. Az ördög bizonyára szeretné, hogy így gondolkozzunk, de a Biblia szerint minden keresztény kapott Istentől valamilyen szolgálati lehetőséget. Tudnunk kell, mi az, majd pedig Isten kegyelme által el kell határoznunk, hogy az Úr dicsőségére végezni is fogjuk.

Mit találunk 2Kor 5:15-20 és Ef 4:12 verseiben azzal a szolgálattal kapcsolatban, amit minden hívő kap?

Pál világosan kifejezi, hogy a szenteket fel kell készíteni a szolgálatra. A békéltetés szolgálatát kapják mindazok, akik Jézus áldozata által megbékültek Istennel, ilyen értelemben Krisztus követei lesznek. Követ az, aki egy uralkodót vagy államfőt képvisel. Ez a kép kiemeli a Krisztus és mindazok közötti személyes kapcsolatot, akik már megbékéltek Istennel és szeretetének, kegyelmének üzenetét képviselik a világban.

A szolgálat szóval kapcsolatban elég nagy a zavar. Ma azt értik alatta, amit a lelkész tesz, végtére is ő áll „szolgálatban”. Noha a lelkészi szolgálatban állóknak megvan a konkrét munkaterülete és szaktudása, a Szentírás határozottan állítja, hogy a lelkész munkájának részét képezi a tagok felkészítése a személyes szolgálatra.

Az Újszövetségben bizonyítékot találunk arra nézve, hogy az őskeresztény egyházban értették a minden hívő szolgálatának fogalmát. Bárhová mentek, bármilyen körülmények között találták magukat, mind hirdették az Úr Jézust (lásd ApCsel 8:1-4).

Jézus másként is bemutatta, hogy mindannyiunknak van olyan szolgálata, amit végeznünk kell. Egyértelműen kijelentette, hogy szolgálni jött, nem pedig azért, hogy Őt szolgálják (lásd Mt 20:28; Lk 22:27). Azt is világosan elmondta, hogy a követőinek is szolgálniuk kell (lásd Mt 20:26-27; 23:11). Hát mi más lenne ez, mint maga a szolgálat? Jézus nemcsak megparancsolja, hogy szolgák legyünk. Rávezet, megérteti velünk, hogy a szolgálatunk a vele való kapcsolatból fakad. E versek bemutatják, hogy milyen annak az embernek az élete, akinek közössége van Jézus Krisztussal, az Úr szenvedő Szolgájával.

Mennyire állunk készen mások szolgálatára? Természetes hajlamunk a szolgálat, vagy inkább igyekszünk másoktól elfogadni, nem pedig adni? Hogyan javíthatunk a hozzáállásunkon?