SZOMBAT DÉLUTÁN

E heti tanulmányunk: 4Mózes 33–36; Józsué 20:1-7; Efézus 2

„…akik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet, mely lelkünknek mintegy bátorságos és erős horgonya" (Zsid 6:18-19).

Isten hűségesen teljesítette ígéretét, de a nép – legalábbis az első nemzedék – hűtlennek bizonyult, és ahelyett, hogy örökségül bírták volna az Istentől nekik szánt földet, meghaltak a sivár pusztaságban, a Jordánnak azon az oldalán, ahonnan menekülniük kellett volna, nem pedig ott pusztulniuk. Micsoda tragédia, főleg mivel nem kellett volna így történnie! Annyi mindent kaptak, hatalmas dolgokat vitt értük végbe Isten, ők mégsem voltak hajlandóak bízni benne. Nem akartak hittel cselekedni, bár látták Isten hatalmának drámai megnyilvánulásait, amikhez foghatót a legtöbben sosem tapasztaltunk és – legalábbis ebben az életben – valószínűleg nem is fogunk.

Az Úr azonban nem adta fel. Semmiképpen! A Biblia újra és újra arról tesz bizonyságot, hogy Isten teljesíti ígéreteit. A megváltott nép ott fog lakozni, ahol új ég és új föld lesz. Ez nem kérdés. Az egyetlen kérdés csak az: mi ott leszünk-e, vagy az első nemzedékhez hasonlóan, Isten minden csodája ellenére, kizárjuk magunkat az Ígéret Földjéről?

Ezen a héten, a Mózes negyedik könyvéről szóló utolsó tanulmányunkban Izráel népe végső előkészületeiről olvasunk, amelyeket azelőtt tettek, hogy birtokba vették örökségüket.