TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. „Hitehagyás a Jordánnál" című fejezete, 423–438. old.

„Az izraelitákat akkor csábították bűnre, amikor külső nyugalomban és biztonságban voltak… elhanyagolták az imát és az elbizakodottság lelkületét ápolgatták… Hosszú és a világ előtt ismeretlen előkészítő folyamat megy a szívben végbe, mielőtt a keresztény nyilvános bűnt követne el. A tisztaságból és szentségből az értelem nem hirtelen zuhan alá a romlottságba, a bűnbe és a gonoszságba. Időbe telik, hogy azok, akik az Isten képére lettek teremtve, az állati vagy sátáni szintjére süllyedjenek. Szemlélődés által változunk el. A tisztátalan gondolatok megtűrése által az ember úgy nevelheti értelmét, hogy az egykor gyűlölt bűn kedves lesz számára" (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 428–429. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Isten egyik ajándéka a nemiség, ám épp ez az, amit leginkább megrontott a bűn. Sátán újra meg újra igen eredményesen használja fel arra, hogy tőrbe ejtse és tönkretegye azokat, akik szeretik Istent és Őt akarják szolgálni. Hogyan tudjuk segíteni egymást e téren? Hogyan válasszuk meg öltözékünket, szavainkat, amit megnézünk, mire vigyázzunk megjelenésünket, magatartásunkat illetően, hogy ne botránkoztassunk és kísértésbe se essünk olyan bűn terén, ami anynyi szenvedést okozott már?

2. Az izraeliták nem egyetlen éjszaka leforgása alatt estek így bűnbe. Lépésről lépésre haladtak előre. Mi a helyzet ma az egyházban? Vajon alábbhagy-e óvatosságunk, és engedjük-e, hogy talán alig észrevehetően, de fokozatosan megkeményedjünk, és így Sátán csapdájába essünk? Milyen szerepe van e fontos területen alapelveinknek? Hogyan védhetnek meg ezek az elvek a lassan, de biztosan előrehaladó folyamattól, ami a hitehagyás és a romlás felé visz? Segíthetnek egyáltalán? Ha hasznosak, hogyan kell azokat alkalmaznunk?

ÖSSZEFOGLALÁS: Szolgáljon például számunkra Izráel erkölcsi összeomlása Kánaán határánál arra nézve, hogyan igyekszik Sátán hitehagyásra bírni Isten népét a végidőben! „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek; mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen" (Mt 26:41).


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: