BŰN ÉS BÜNTETÉS

Nem szolgálhat mentségül bűnükre, hogy e férfiakat tőrbe csalták. Ott kezdődik, hogy ha engedelmeskedtek volna az Úrnak, ha megtartják parancsolatait, ha azt teszik, ami tudottan helyes, és nem nyitnak lassanként ajtót a kísértésnek, sosem következik be ez a szörnyű hitehagyás és szenvedés! Eleinte minden bizonnyal nem akartak olyan messzire menni, ameddig végül süllyedtek. Végtére is csak egy mulatságon vettek részt, méghozzá éppen Bálám, Istenük prófétája meghívására. Ugyan, mi rossz lehet ebben? Csakhogy milyen gyorsan irányíthatatlanná váltak a dolgok!

Még milyen példákat találunk a Bibliában arra, hogy ha valaki ajtót nyit a bűnnek, szörnyű következményekkel kellett szembesülnie, olyanokkal, amelyekre legvadabb álmaiban sem gondolt volna?

A Bibliában gyakran találkozunk ilyen történetekkel, már az Édentől, Évától kezdve Júdásig, aki Jeruzsálemben árulta el az Urat. Akiknek bölcsebbnek kellett volna lenniük, akiket Isten figyelmeztetett, és akiknek nagy világosságot adott, végül mégis úgy döntöttek, elutasítják a világosságot, és – persze, tetteiket igazolva, mentegetve – olyan bűnökbe estek, amelyek pusztító következményekkel jártak. Ám ki az közöttünk, aki ne tapasztalta volna ugyanezt saját életében? Isten arra kér, hogy engedelmeskedjünk neki; no nem mintha követelődző zsarnok volna, hanem azért, mert ismeri gyermekeit, tudja, mi a legjobb nekünk.

Olvassuk el 4Móz 25:4-5 verseit! Miért ez a súlyos büntetés? Lásd még a 8-9. verseket! Milyen tanulság van ebben számunkra?

Képzeljük el, micsoda szívfájdalmat jelenthetett az izraelitáknak, hogy meg kellett ölniük társaikat! Minden törzsnek kötelessége volt sorai közül kivégezni azokat, akik részt vettek a hitehagyásban. Bizonyára volt, akinek közvetlen családtagját kellett megölnie, fényes nappal. Szörnyű lehetett ez az egész tábor számára!

Mit tehetünk akkor, ha a hozzánk közel állók közül vesz részt valaki olyan bűnös dologban, ami káros lehet úgy ránk, mint másokra nézve? Mi a kötelességünk és feladatunk ilyen helyzetben? Kihez fordulhatunk segítségért, ha tanácstalannak érezzük magunkat?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: