Bár Lévi törzse nem kapott földterületet, övék lett 48 város, és ezek közül 13-ban a papok családjai laktak (Józs 21:19, 41). Az Úr kijelentette, hogy „én vagyok a te osztályrészed" (4Móz 18:20).

Az áldozatokból kapott részen kívül még milyen tervet készített az Úr, hogy gondoskodjon a papokról és a lévitákról? 4Móz 18:21-32

Ősrégi szokás volt, hogy az ember jövedelme tizedrészét visszaadja az Úrnak (3Móz 27:30). A Biblia abban a történetben tesz róla először említést, ahol arról ír, hogy Ábrahám tizedet ad Melkisédeknek, Sálem pap-királyának (1Móz 14:18-20; Zsid 7:1-2). Jákób szintén megfogadta az Úrnak, hogy minden keresetének tizedét neki adja (1Móz 28:22). Az Úr most beilleszti a rendtartásba Izráel tizedét, Lévi egész törzsének szánva, beleértve a papok családját is.

Ugyanakkor azonban még a léviták is – akik maguk is a tizedből éltek – fizettek tizedet, nekik is le kellett adniuk mindennek a „legjavát", amit kaptak. Az ő tizedük Áront illette. Ez nemcsak a papság fenntartását szolgálta, hanem azt is tudatosította bennük, hogy Istentől függnek, és mindent tőle kapnak. Nekik is ki kellett mutatniuk hálájukat azzal, hogy hűségesen fizették a „tized tizedét". Ha a népnek mindig emlékeznie kellett arra, hogy az Úrtól függnek, mennyivel inkább igaz ez a lévitákra?

Olvassuk el 4Móz 18:32 versét! Milyen üzenet van ebben az igében a léviták szent elhívását illetően?

Istennek ebben a tervében mindenkinek megvolt a szerepe, mindenkinek volt tennivalója. A papok és a léviták szent kötelessége a sátorban folyó szertartások levezetése és a sátor szolgálata volt, míg a népé az, hogy hűségesen fizessék a tizedet. A tizedfizetés igazán nem jelentett nagy áldozatot, ha figyelembe vesszük mindazt, amit a léviták és a papok szolgálat gyanánt tettek értük. Ami a feladatokat illeti, a különböző csoportok bizonyos értelemben kölcsönösen egymásra voltak utalva, az egész nép pedig összességében az Úrtól függött.