Olvassuk el 4Móz 15:30-31 verseit! Mi történik itt, és milyen tanulságokat tudunk levonni ebből? Miért tűnik nagyon súlyosnak a büntetés? Hol látjuk ebben a történetben a kegyelmet?

A 30. vers első tagmondatában szereplő kifejezés a héberben is ugyanazt fejezi ki, mint a magyarban: „felemelt kézzel cselekszik". A szembehelyezkedés, a lázadás testtartása ez. Kádésban valóban „felemelt kézzel" vétkezett Izráel az Úr ellen. Isten azonban a halálbüntetést pusztai száműzetésre változtatta. Ez is azt fejezi ki, hogy az Úr igen komolyan veszi a bűnt. Hasonló esetekben később a vétkesek többnyire csak azért mondják, hogy sajnálják tettüket, mert rajtakapták őket; de magát a bűnt nem bánják. Mit tehet az Úr az ilyen megátalkodottság ellen? A bűnt valódi bűnbánatnak kell követnie ahhoz, hogy elkövetője bocsánatot nyerhessen.

Olvassuk el 4Móz 15:32-36 verseit! Vajon miért akarta az Úr, hogy az egész közösség részese legyen a kivégzésnek? Milyen lelki tanulságot vonhatunk le ebből?

Nagyon nehéz lehetett, amikor az izraeliták egy csoportjának meg kellett köveznie egy társukat. Egyértelmű, hogy Isten a bűn komolyságát akarta megértetni népével. „Mert a bűn zsoldja halál" (Róm 6:23). Talán az is célja volt, hogy a közösség egységére tanítsa őket, és bemutassa: tetteik hatással vannak a körülöttük élőkre. Amit az egyén tett, az egész közösségre hatással volt. Hiszen nem csupán néhány személy panaszkodása miatt kellett az egész tábornak elszenvednie azt, hogy a pusztában maradtak?

Keresztényként különösen tudatában kell lennünk, hogy úgy jó, mint rossz tetteink másokra is hatnak, és nemcsak önmagunkra nézve lehetnek következményei.

Noha Izráelben, a teokrácia rendszerében a halálbüntetés gyakran azonnal bekövetkezett, attól mi még nem ringathatjuk magunkat hamis biztonságérzetbe! Ha szándékos bűnünk miatt nem is rogyunk össze holtan azon nyomban, ez még korántsem jelenti, hogy egy nap nem fogjuk megkapni azt, „amit érdemlünk"!

Mennyire vagyunk készségesek megbánni, megvallani és beismerni bűneinket? Másképpen fogalmazva, milyen gyakran kapjuk magunkat azon, hogy magyarázatot igyekszünk felhozni bűneinkre? Miért olyan veszélyes ez?