TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. „A Sínaitól Kádesig" című fejezete, 334–348. old. és „A tizenkét kém" című fejezete, 349–358. old.

„Ezek az emberek rossz útra tértek, konokul szembehelyezkedtek Kálebbel, Józsuéval és Mózessel, sőt magával Istennel is. Minden lépéssel, amit megtettek, csak még elszántabbak lettek. Elhatározták, hogy kedvét szegik mindazoknak, akik birtokukba akarják venni Kánaánt, és ennek megvalósítása érdekében fáradoznak. Eltorzították az igazságot, hogy fenntarthassák káros befolyásukat. 'Olyan föld az' – mondták – 'amely megemészti lakóit'. Ez nemcsak rosszindulatú beszámoló, hanem hazugság is volt. Ez a hazugság önmagával is összeegyeztethetetlen, önmagának is ellentmondó volt. A kémek azt jelentették erről az országról, hogy termékeny, virágzó ország, és a lakói óriás termetű emberek. Mindez lehetetlen lett volna, ha az ország éghajlata egészségtelen. Amikor az emberek hitetlenségre adják szívüket, akkor Sátán uralma alá helyezik magukat, és senki sem tudhatja, milyen messzire vezeti majd el őket" (i. m. 351–352. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Miért oly fontos az Úr iránti szeretetet és hálát ápolni a szívünkben, bármilyen helyzetbe kerülünk is? Körülményeinktől függetlenül mindnyájunknak van miért hálát adnunk! Miért fontosabb ezen gondolkodni, mintsem a bajokon, amelyek mindnyájunkra szakadnak? Miért szükséges a dicséret és a hála ahhoz, hogy a hitünk erős maradjon?

2. Tapasztaltuk már, milyen ragályos a bírálgatás és a panaszkodás, és mennyire gyorsan átragad ránk is másokról? Mire figyelmeztet ez azzal kapcsolatban, hogy mennyire meg kell gondolnunk szavainkat?

3. Vajon előfordulhat velünk is, akik Jézus második eljövetelét várjuk, hogy a hosszúnak tűnő várakozás alatt hasonlóan viselkedünk ahhoz, mint amit a héberek történetében elítélünk?

ÖSSZEFOGLALÁS: Izráel pusztai vándorlásának egyik legszörnyűbb időszaka volt az a 11 nap, amíg a Sínai-hegytől eljutottak a Kánaán határán fekvő Kádés-Barneáig. Úgy tiltakoztak a manna ellen, hogy Mózes már könyörgött Istennek, hagyja őt ott helyben meghalni. Mirjám és Áron bántó kritikája újabb csapásként érte Mózest. Végül a kémek ártó szavai hallatán a nép átlépett egy határt, aminek következménye a 40 éves pusztai vándorlás lett.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: