Istentisztelet és odaszentelődés

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 25:22; 4Mózes 7–8;

SZOMBAT DÉLUTÁN

Zakariás 4:1-6, 11-14; Jelenések 4:2, 5; 11:4

„Kiki amint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten" (2Kor 9:7).

Kétségtelen, hogy Izráel népe igen távol áll tőlünk – időben éppúgy, mint a kultúra terén. Az ő világuk sok vonatkozásban érthetetlen számunkra, mint ahogy a miénk is az lenne nekik.

Mindazonáltal van, aki összeköt bennünket: az Úr, Teremtőnk és Megváltónk. A köztünk lévő időbeli, kulturális, nyelvi vagy történelmi távolság ellenére is ugyanazt az Istent szolgáljuk, noha más formában és más eszközökkel. Alapjában véve nekünk is ugyanazokat az igazságokat kell megtanulnunk ma, mint amelyeket ők sajátítottak el a szertartásokon keresztül.

Ezen a héten tovább követjük lelki elődeinket hitbeli útjukon. Alaposabban megvizsgáljuk szertartásaikat, törvényeiket és a parancsokat, amelyeket Isten abban az időben adott népének. Többek között tanulmányozzuk az égőáldozati oltárnál bemutatott szertartásokat, a szent sátorban lévő menóra (gyertyatartó) szerepét, valamint a lévitáknak a szent feladatra való felszentelését – ami azt jelentette, hogy segíteniük kellett a papoknak a pusztai szent sátor szolgálataiban.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: