4Móz 1:50-54 szerint milyen feladatot bízott az Úr a léviták törzsére?

Mózes Izráel táborának közepén állította fel a szállítható szent sátrat. A léviták pedig négy oldalról körbevették azt saját sátraikkal, mintegy védfalként vigyázva a helyet, ahol Isten megmutatta jelenlétét.

Miért éppen így rendezték el a tábort? A Biblia nem szól erről egyértelműen, mégis fontos tanulságokat vonhatunk le az elrendezésből.

Jahve, az élő Isten ott volt közöttük. Maga a Teremtő lakozott népével; ki győzhetné le őket, ha hűségesek maradnak? Ugyanakkor sátraikat a szent sátortól bizonyos távolságra állították fel (4Móz 2:2); mivel Isten szent, ők, mint bűnös, bukott lények, nem mehettek közelebb hozzá. Egyrészről tehát valóságos volt számukra Isten közelsége és gyengéd gondoskodása; másrészről viszont folyton emlékezniük kellett nagyságára és szentségére, és arra, hogy bűnösként csak közbenjáró által járulhatnak a szent Isten elé.

Mit mondanak a Biblia írói arról, hogy Isten mindenek felett álló, ugyanakkor közöttük lakozik? Zsolt 139:1-10; Ézs 57:15; Jer 23:23-24; Jn 14:15-18, 23

„Minden időben és minden helyen, minden szomorúságban és nyomorúságban, mikor a kilátások sötétnek látszanak, s a jövendő zavarosnak; tehetetlennek és magányosnak érezzük magunkat, Krisztus elküldi hozzánk a Vigasztalót, válaszul a hitből fakadó imádságunkra. A körülmények elválaszthatnak bennünket minden földi barátunktól, de nincs az a körülmény, nincs az a távolság, amely elválaszthatna bennünket mennyei Vigasztalónktól. Bárhol vagyunk, bárhová megyünk, Vigasztalónk mindig a jobb kezünknél áll, hogy támogasson, fenntartson, erősítsen és megvidámítson bennünket" (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2002, Advent Kiadó. 576. old.).

Mikor tapasztaltuk különösen Isten jelenlétének valóságát, gyengéd törődését és közelségét? Másrészről, mi minden akadályoz abban, hogy még bensőségesebb közösségre jussunk Istennel?