Engedelmesen betartani Isten törvényét

„Mert melyik nagy nemzet az, amelyhez olyan közel volna az ő Istene, mint mihozzánk az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá kiáltunk? És melyik nagy nemzet az, amelynek olyan rendelései és igazságos végzései volnának, mint ez az egész törvény, amelyet én ma adok elétek" (5Móz 4:7-8)?

„Az Úr a Sínai-hegyről tanította népét, és tanítása pusztai vándorlásuk során végigkísérte őket; mindenütt elismételték, ahol tábort vertek. Istennek az volt a terve, hogy az izraeliták szavaikkal és még számos más módon bemutassák Őt és törvényét a környező népeknek…

A körülöttük élő népek számára az is figyelemreméltó példának számított, hogy az izraeliták milyen tökéletes rendet tartottak a táborukban. Láthatták a felhőt a hely fölött, ahol a szent sátrat kellett felállítani; figyelhették, amint a papok a többi megbízottal együtt különleges munkájukat végezték, mindenki ellátta a rá eső feladatot a tábornak az éjszakai pihenőre való felkészítésében. Senki nem végezte más munkáját. Aki megpróbálta volna egy másik ember feladatát elvégezni, arra halálbüntetés várt volna. Mindenkinek a saját kötelességét kellett ellátnia. A szent sátor felállításakor egymáshoz illesztették a különböző részeket, és az Úr házát csodálatos pontossággal emelték fel. Azon kívül, aki a munkálatokat irányította, senki egy szót nem szólt, egyetlen parancsot nem adott. Senki nem volt tanácstalan. Mindent pontosan aszerint a minta szerint készítettek el, amit Mózes látott a hegyen.

A tábor felállításával kapcsolatban minden tanulságul szolgált a gyermekeknek, a pontosság, az alaposság és a rend szokását nevelve beléjük. Amikor a gyerekek már elég idősek voltak hozzá, meg kellett tanulniuk, hogyan állítsák fel azt a sátrat, amelyben éltek, és minden dolgukban tökéletes rendet vártak el tőlük… Így folyamatosan tanultak a mennyei dolgokról. A szülők mindig magyarázták gyermekeiknek, hogy az izraeliták miért vándorolnak a pusztában, miért kapták a törvényt a Sínai-hegynél, és mit kell tenniük, mivé kell válniuk, ha elérik az Ígéret Földjét" (Ellen G. White: Lift Him Up. 145. old.).

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: