A próféták üzenete

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 20:1-17; 3Mózes 16; Máté 24:24-31;

SZOMBAT DÉLUTÁN

Róma 3:21-28; Zsidók 8:1-2; 9:23

„Gondot viselj magadról és a tudományról; maradj meg azokban; mert ezt cselekedvén, mind magadat megtartod, mind a te hallgatóidat" (1Tim 4:16).

A Hetednapi Adventista Egyház tantételeinek alapjait úttörőink kis csoportja rakta le. Összejöveteleiket a komoly bibliatanulmányozás és imádság jellemezte. Több mint fél évszázaddal az események után, 1904-ben Ellen White-ban még mindig élénk emlékek éltek ezekről az alkalmakról: „Gyakran késő estig együtt maradtunk, néha pedig egész éjszaka világosságért fohászkodtunk és tanulmányoztuk Isten Igéjét" (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 195. old.). Időnként, amikor már nem jutottak tovább, Ellen White a látomásban kapott válaszokat közölte a többiekkel, bár ő maga sosem kezdeményezte tantételek megfogalmazását. A látomásokat nem azért kapta, hogy azok átvegyék a hit, a kezdeményezés és a kemény munka vagy a bibliatanulmányozás helyét. A lényeg, amit észben kell tartanunk, hogy egyházunk tantételei kizárólag a Biblián alapulnak. Nem függnek Ellen White írásaitól, bármilyen hasznos volt is az ő munkája némely tanítás tiszta megfogalmazásában.

A TANULMÁNYRÓL RÖVIDEN: Miért kell megtartanunk a parancsolatokat, ha kegyelem által üdvözülünk? Mit jelent a mennyei szentély megtisztítása? Miben különbözik a szombat parancsa a többi parancsolattól? Mi történik a halál beálltakor, és miért olyan fontos a halottak állapotával kapcsolatos tanítás? Mit tanít a Biblia Jézus második eljövetelének módjáról?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2009. 1. negyedév

A prófétaság ajándéka – a Szentírásban és az adventtörténelemben

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: