AZ EVANGÉLIUM HIRDETÉSE

Hol találjuk a megváltás örömhírét az Ótestamentumban? 1Móz 22:1-14; 3Móz 4:27-31; Ézsaiás 53

A megváltás tervét Isten kifejtette Ádámnak és Évának rögtön a bűnbeesés után; szemléletesen bemutatta Ábrahám próbájával a Mórija hegyén, valamint a Mózes által bevezetett szentélyszolgálatok sorával is. A szentélyszolgálatok a mezőgazdaságból, állatok közelségében élő népnek mutatták be a megváltás tervét. A feláldozott állatok Krisztus kereszthalálát jelképezték, a papi szolgálatok pedig a mennyei szentélyben végzett szolgálatát.

Különbözik-e az evangélium hirdetése az Újszövetségben attól, ahogy az Ószövetségben hirdették az üdvösség jó hírét? Jn 1:29; Róm 3:21-26

Míg az Ótestamentum idején az emberek hittel tekintettek előre az eljövendő Messiásra, az Újtestamentum korában már visszatekintünk a megváltás Jézus Krisztus által elvégzett munkájára. Mindkét testamentumban arra kerül a hangsúly, amit Isten azért tett, hogy az emberiség bűnére gyógyírt adjon.

Ugyanez a helyzet Ellen White írásaival is, amelyekben több mint nyolcezer utalást találunk az evangéliumra, és mintegy hatezer utalást kifejezetten Jézus Krisztusra és a kereszten meghozott áldozatára. Üzenetének központi témája a kereszt Krisztusa és Krisztus keresztje. Arra buzdította az adventistákat, hogy emeljék magasra Jézus Krisztust a világ előtt. „A magukat kereszténynek vallók között a hetednapi adventisták legyenek az elsők Krisztus felmagasztalásában a világ előtt" (Gospel Workers. 156. old.). „Krisztus, ahogy a pátriárkák megismerték, ahogy az áldozati szolgálat szimbolizálta, ahogy a törvény bemutatta és ahogy a próféták kinyilatkoztatták, az Ótestamentum kincse. Az élő, a halott, a feltámadt Krisztus, a Szentlélek által kinyilatkoztatott Krisztus az Újtestamentum kincse is" (Krisztus példázatai. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 81–82. old.). „Krisztusnak bűneink engeszteléséért hozott áldozata az a nagy igazság, amely körül minden más igazság összpontosul… Lelkészeink minden prédikációjának ez legyen az alapja" (Gospel Workers. 315. old.).

Mennyi időt töltünk Jézusról gondolkodva, az életére és értünk végbevitt tetteire figyelve? Mennyivel lenne erősebb a hitünk, ha többet foglalkoznánk Krisztus személyével és értünk hozott áldozatával?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2009. 1. negyedév

A prófétaság ajándéka – a Szentírásban és az adventtörténelemben

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: