A próféták munkája

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 22:1-14; Ézsaiás 53; Máté 3:7-10;

SZOMBAT DÉLUTÁN

1Korinthus 5:1-5

„És próféta által hozta fel az Úr Izráelt Égyiptomból, és próféta által tartatott meg" (Hós 12:13).

Ahogy számos bibliai példa is mutatja, a próféták élete sosem volt könnyű. Ez alól Ellen White sem volt kivétel, és bár nem nézett szembe éppen olyan küzdelmekkel, mint sok bibliai próféta (börtön, megkövezés stb.), neki is rengeteg megpróbáltatás jutott. Fiatalabb éveiben betegségekkel és Sátán különböző támadásaival küzdött, ráadásul családjuk nagy szegénységben élt, mások lakásában, kölcsönkapott bútorok közt. Négy gyermekük közül kettő meghalt, James-nek pedig felőrölte erejét a sok utazás, prédikálás, írás és az induló egyház vezetése, egészen 1881-ig, amikor 60 éves korában meghalt. Ellen White élete utolsó 34 évében időnként barátságosnak egyáltalán nem mondható környezetben dolgozott. Ezen a héten áttekintjük munkájának egy részét, és megnézzük, milyen párhuzamokat találunk közte és a bibliai próféták között.

A TANULMÁNYRÓL RÖVIDEN: Különbözik-e valamiben az evangélium hirdetése az Újszövetségben, és az üdvösség jó hírének hirdetése az Ószövetségben? Miért ellenezték az egyházszervezet létrehozását az első adventisták, akik a milleri mozgalomból jöttek? Milyen módszerekkel közvetítették Isten üzenetét a próféták a népnek?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2009. 1. negyedév

A prófétaság ajándéka – a Szentírásban és az adventtörténelemben

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: