Korunkban kétféle nézetet találunk a kereszténységben a lelki ajándékok folytonosságával kapcsolatban. Az egyik irányzat úgy tartja, hogy az építő célzatú ajándékok, mint például a tudás, a bölcsesség, a tanítás, a feddés, a hit és a kegyelem folyamatosan elnyerhetők, míg a jelnek tekinthető ajándékok, mint amilyen a prófétálás, a gyógyítás, a nyelvek és a csodák az apostolok halálával megszűntek. E nézet képviselői így vélekednek: „A jelnek tekinthető ajándékok egyedi célja az volt, hogy a tanítványok hitelességét igazolják, vagyis az emberek számára egyértelmű legyen: az Isten igazságát hirdetik. Miután Isten Igéjét írásba foglalták, a jelnek tekinthető ajándékokra már nincs szükség, ezért megszűntek" (John F. MacArthur, Jr.: Charismatic Chaos. 199. old.). Más keresztények úgy vélik, hogy az egyházban minden lelki ajándék megtalálható lesz egészen az Úr eljöveteléig.

A következő szövegek mire világítanak rá a lelki ajándékok folytonosságával kapcsolatban? 1Kor 1:6-7; 13:9-10; Ef 4:11-13

Pál szerint a charismata, vagyis a lelki ajándékok jelen lesznek az egyházban egészen Jézus visszajöveteléig, de vajon ez azt jelenti-e, hogy minden ajándék mindig meglesz?

Irenaeus egyházatya (Kr. u. 120–195) írt a lelki ajándékok jelenlétéről és működéséről az ő korában, tehát szerinte a Kr. u. II. század végén még mindig megvoltak a lelki ajándékok.

A következő két évszázad során az egyházban komoly lelki és teológiai hanyatlás következett be, szinte teljesen eltűntek a lelki ajándékok. Az Angliában John Wycliffe-fel kezdődő reformáció korában Isten a reformátorokat használta fel az elfeledett igazság újbóli bemutatására. A reformátorokban tagadhatatlanul megvoltak az ismeret, a bölcsesség és a tanítás lelki ajándékai, ám legkiemelkedőbb képviselőik közül senki nem állította magáról, hogy rendelkezne a prófétálás ajándékával. Jel 12:17 szerint ez a különleges ajándék a végidei maradék egyház ismertetőjegye.

Pál szavaival élve, Isten azért adja a lelki ajándékokat, „hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére" (Ef 4:12, új prot. ford.). Milyen felkészítésre utalt itt Pál, és miként történik ez az egyházban?