NŐI PRÓFÉTÁK IZRÁELBEN

A Szentírás sok prófétanőt felsorol. Kiket találunk közöttük? Az alábbi szövegek szerint mi volt a szerepük Izráel történelmében? 2Móz 15:20-21; Bír 4:4-10; 2Kir 22:11-20

Mirjám, Mózes nővére is próféta volt. Az ő vezetésével énekelték az asszonyok Mózes énekét (vö. 2Móz 15:1, 21). Mózes volt Izráel népének kijelölt vezetője, aki főként a nagycsaládok élén álló férfiakkal tartott kapcsolatot. Mirjám talán az aszszonyok között végezte feladatát. Néhány évvel idősebb lehetett Mózesnél (2Móz 2:1-8). Josephus Flavius feljegyzése szerint Húr felesége volt, aki Áronnal együtt tartotta Mózes karját az amálekiták ellen vívott harc idején (Antiquitates, 3. köt. 98. old.). Mirjám tekintélyére abból is következtethetünk, hogy miután sajnálatos módon szembeszállt Mózessel és a feleségével (4Móz 12:1-15), egész Izráelnek hét napig kellett várakoznia, amíg Isten eltávolította róla a leprát.

Debóra (Bírák 5) is kivételes személyiség volt. A férfiak által uralt társadalomban politikai és lelki vezetővé vált, ami nagyon kevés asszonnyal fordult elő abban a korban. Mély lelkiségére vall, hogy a kanaániták felett aratott győzelemért minden dicsőséget Istennek tulajdonított (3-5. és 13. vers), és nem önmagát vagy Bárákot magasztalta. „Izráel anyjaként" (7. vers) szeretettel gondoskodott népéről, tanácsolta és segítette őket, igazságot szolgáltatott.

Olvassuk el Bír 4:1-8 verseit! Milyen tiszteletnek örvendett ez az asszony Izráelben?

Izráel másik női prófétája Hulda volt (2Kir 22:14-20; 2Krón 34:20-28). Jósiás király tőle tudakolta Isten akaratát, ő pedig ítéletet és veszedelmet jövendölt Jeruzsálemre és lakóira, de nem Jósiás napjaiban. Azt mondta, hogy a király szemei nem látják meg a romlást, mert megalázta magát az Úr előtt. Érdekes, hogy az uralkodó éppen Huldához fordult, holott Jeremiás és Sofóniás is akkor élt.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2009. 1. negyedév

A prófétaság ajándéka – a Szentírásban és az adventtörténelemben

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: